Bulvár

2012.08.04. 07:06

Radics Gigi, Montreux, Amerika és Beyoncé

"Amióta megnyertem a Megasztár tehetségkutató hatodik szériáját, rendszerint megállítanak az utcán, hogy a mai generáció példaképe lehetek. Ez eléggé furcsa számomra, hiszen én is gyerek vagyok még" - mondta a 15 éves Radics Gigi, akivel Zalakaroson beszélgettünk.

Zalai Hírlap

- Tehetségkutatón győzött, a Montreux Jazzfesztivál színpadán is kiereszthette a hangját, hogy tetszik a rivaldafény?

- Minden olyan hihetelen, azóta is csak kapkodom a fejem, fel sem fogtam mi történik körülöttem. Az biztosan jó néhány hónapba beletelik, míg lelkileg is elhiszem és feldolgozom a sikereket. Sokat jelentett számomra, hogy a showműsor elejétől kezdve egy lakásban laktunk a többi döntőssel, így az újságírók szinte naponta jártak hozzánk. Ez idő alatt megtanultam nyilatkozni, beszélni és élveztem az együttélés minden pillanatát. Míg néhányakat eléggé megviselt a bezártság, addig én pezsegtem. Montreux egy álom, ami valósággá vált. A nemzetközi fesztiválon mindig a jazz krémje lép fel, és hatalmas lehetőségnek tartom, hogy egy még szárnyát bontogató tinédzsernek is lehetőséget adtak.

  

 

- Nem is akári, hanem az amerikai zeneszerző, Quincy Jones külön kérésére énekelt.

- Egy kedves, közös ismerősünk küldte el az egyik dalomat Quincy Jonesnak, aki állítólag libabőrös lett a hangomtól. Azonnal felforgatta a fesztivál már kész műsorát, programtervét, s beillesztett a fellépők sorába. A show fináléjában Jennifer Hudson egyik dalát adtam elő, majd a 18 éves, montreáli Nikki Yanofskyval közösen énekeltem el Aretha Franklin örökzöld slágerét, a Respect-et. Nemcsak én borsóztam, de Quincy is ugyanazt érezte, mint a felvétel hallatán. Természetesen személyesen is akart látni, úgy futott oda hozzám és karolt át, mintha valami nagy sztár lennék. Számos közös képet készítettek rólunk és ő csak áradozott arról, hogy én pontosan olyan vagyok, mint az amerikai énekes szupersztár Beyoncé csak kicsiben.

- A svájci meghívást követően egyenes út vezet a világhírnév felé?

- A kiadóm már felvette a kapcsolatot a Los Angelesben élő magyar zeneszerző, Kelemen Hubával, aki az angol popénekesnő Leona Lewis Grammy-díjas komponistájával, Pascal Guyonnal írt nekem egy eléggé ütős dalt. A profi munkához klip is készül, amihez szeptember 17-én utazunk Amerikába. Quincy Jones említette, hogy a hangom Beyoncé-hez hasonlít a legjobban. Azt viszont tudni kell, hogy rhythm and blues amerikai dívája, a csodálatos családanya, a színes bőrű énekesnő már gyermekkorom óta a példaképem. A pályám csúcspontját az jelentené, ha egyszer vele közösen állhatnék a színpadra. Már ott tartok, hogy merek nagyot álmodni, hisz amit csak elképzeltem bejött: megnyertem a tehetségkutatót, eljutottam külföldre, a tengerentúlon forgatunk videóklipet, és az albumomat várhatóan magyar és angol nyelven is rögzítjük.

 

 

- A nógrádi kis település Endrefalva büszke a sikereire vagy akadnak irigyei is?

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy kivétel nélkül büszkék rám, legalábbis ha hazamegyek rendszerint örömmel fogadnak. Sok ismert emberrel ellentétben én ugyanolyan szerény és visszahúzódó kislány vagyok, mint a műsor előtt voltam. Nem is tudok és nem is akarom fennhordani az orrom.

- Nyíltan vállalják a roma származásukat. Ebből adódóan érte valamilyen hátrányos megkülönbözetetés?

A legnépszerűbb közösségi oldalra néhány rosszindulatú megjegyzés felkerült, de ez nagyon jelentéktelen létszám ahhoz képest amennyien rajonganak értem. Nekem is furcsa, hogy megállítanak az utcán és autogrammot kérnek, szívesen beszélgetek mindenkivel. Összeségében örülök, hogy ez az élet jutott nekem, mert kislánykorom óta énekesnő szerettem volna lenni.

- Ez a siker kicsit olyan lehetett, mintha a családnak ötöse lett volna a lottón.

Természetesen a szüleim támogatása és biztatása is kellett, hogy megálljam a helyemet és egy pillanatra se bizonytalanodjak el, hisz bár érettebben gondolkozom a kortársaimnál, mégis 15 éves vagyok. Persze az autónak, a pénznek és a budapesti lakásnak is örültem. Ezek viszont csak tárgyak, a valódi boldogság nem ez, hanem az elismerés amit a zenei berkekből valamint a közönségtől, a rajongóktól hallottam vissza. Úgy érzem ehhez képest az ötös lottó csak szociális segély.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!