Észak-Korea

9 éve
Fokváros - A portugál válogatott 7-0-ás győzelmet aratott az észak-koreai csapat felett a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának hétfői mérkőzésén, s ezzel nagyon közel került a nyolcaddöntőbe jutáshoz.
9 éve
Szöul - Példa nélküli atomcsapásokkal fenyegette meg az észak-koreai hadsereg pénteken Dél-Koreát és az Egyesült Államokat, mert szerinte e két ország meg akarja dönteni az észak-koreai szocialista rendszert.
9 éve
Észak-Koreában kivégeztek egy korábbi, magas rangú kommunista vezetőt, mert őt tették felelőssé az ország tavalyi, balul sikerült pénzreformjáért - közölte csütörtökön a Yonhap szöuli hírügynökség. A hírt dél-koreai hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.
9 éve
Szöul - Áthatolt a szigorúan őrzött dél-koreai tűzszüneti vonalon kedden több észak-koreai katona, feltehetőleg egy szökött társuk elfogására, majd visszavonultak hazájuk területére, miközben dél-koreai katonák figyelmeztető lövéseket adtak le - közölte csütörtökön a déli hadsereg.
szponzorált tartalom
Február 28-ig lehet jelentkezni az Adj Egy Ötöst! iskolai szemléletformáló programra
tippek
Ez a tartós fogyás titka
évforduló / 2 perce
Ma van a magyar kultúra napja
1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Gyász
"Elment, pedig maradt volna, Lett volna még sok- sok dolga, De a sors nem engedte, Jó Isten a mennybe vitte. Onnan óvja szeretteit, akik soha nem felejtik." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ORBÁN DEZSŐNÉ Etus néni 89. életévében türelemmel viselt hosszan tartó betegségében elhunyt. Temetése 2020. január 22-én, szerdán 14 órakor lesz a badacsonytomaji temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DABRONAKI IMRE 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 24-én, pénteken 9 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEF életének 61. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. január 23-án, csütörtökön a veszprémi Vámosi úti temetőben lesz 15 órakor. Szabó és Lovasi család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ELLÉS IMRE 80. életévében csendesen megpihent. Temetése 2020. január 24-én, pénteken 13 órakor lesz a badacsonytomaji temetőben. Gyászoló család
"Kit őriz a szívünk az nem hal meg." Fájó szívvel emlékezünk POLGÁR TIBORNÉ halálának 3. évfordulójára. Szerető férje és családja
"Nincs már holnap, ennyi volt az élet, Sirassatok csendben, szívetekben élek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRIEG ANTAL 2020. január 14-én életének 51. évében elhunyt. Szeretett halottunktól január 23-án 15 órakor a herendi temetőben veszünk végső búcsút. Emléke örökre szívünkben él. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GULYÁS IMRE 2020. január 13-án, életének 92. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. január 24-én, 12.15 órakor lesz Budapesten a Kispesti új temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÁRAI DEZSŐNÉ 97 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 24-én 13 órakor lesz a devecseri régi temetőben. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYENGE TIBOR 63 éves korában váratlanul elhunyt. Végső búcsút 2020. január 25-én, szombaton 11 órakor kezdődő gyászmisével veszünk a monostorapáti temetőben. Gyászoló család
„Egy szál virág, egy gyertyaszál. Egy fénykép, amin mosolyogsz ránk. Emléked örökké itt van velünk. Amíg élünk, el nem feledünk.” Fájó szívvel emlékezünk SASHEGYI LÁSZLÓ halálának 35. évfordulóján. Családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BABOS JÁNOS 76 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. január 23-án, csütörtökön 15 órakor lesz a vörösberényi temetőben. Lelki üdvéért gyászmisét 14.15 órakor tartunk a vörösberényi katolikus templomban. Gyászoló család
"Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba őt. Tárd ki kapudat nyugodni vágyó lelke előtt." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FIX JÓZSEF 81 éves korában örökre megpihent. Temetése január 22-én, a 14.30-kor kezdődő gyászmise után, 15 órakor lesz az úrkúti temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, fájdalmunkban osztoznak. Szerető családja
"Maroknyi székely porlik mint a szikla" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy feleségem, imádott édesanyánk, nagymamánk SIMON JÓZSEFNÉ szül. Solymár Borbála tanítónéni 74 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2020. január 23-án, csütörtökön 13 órakor kezdődő gyászmise után veszünk a tapolcai régi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIKÁS PÁL életének 71. évében örökre megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2020. január 23-án, csütörtökön 15 órakor Balatonfüreden a köztemetőben. Gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy SZALAI KÁROLY 49 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 24-én 13 órakor lesz a pápai Alsóvárosi temetőben. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Szerető testvére és párja
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH LÁSZLÓ 81 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. január 23-án 13 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy BARCSIK KÁLMÁN életének 70. évében csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2020. január 23-án, csütörtökön 13 órakor Csopakon a Füredi úti református temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel emlékezünk CSISZÁR ISTVÁN halálának 18. évfordulóján. Szerető családja
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KOVÁCS ISTVÁN volt nórápi Ált. Isk. igazgató halálának 55. évfordulóján. Gyermekei és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PETRI KÁLMÁN életének 55. évében örökre megpihent. Temetése 2020. január 20-án, hétfőn 13 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
tudomány / 30 perce
Évmilliók óta alakítja a természetet az emberi tevékenység
Ne a szemének higgyen / 37 perce
Az iPhone biztonságos? Talán éppen azért nem az
felvidéki magyarság / 7 órája
Az összefogás jegyében született Szarka Tamás legújabb dala (videó)
Férfi kézilabda Eb / 8 órája
Hat góllal kikapott a svédektől a magyar válogatott
Már hazánkban is / 8 órája
Mesterséges intelligencia segít a szívelégtelenségben szenvedőkön
sajtótájékoztató sümegen / 10 órája
Egy harmadik politikai oldalt képviselnének
Tóth B. Zsuzsa