ferenc pápa

producerként is közreműködik
Különleges drámában játszik Gal Gadot
Azért a kis bolondságért / 23 perce
Népi szerelmes történetek elevenedtek meg a Magyarpolányi Pajtaszínházban
A Magyarpolányi Pajtaszínház színpadon Fabók Mariann,- a gyermekeknek szóló bábelőadásairól ismert- előadóművész ezúttal a felnőtteket szólította meg, Azért a kis bolondságért című darabbal, melyet férjével Keresztes Nagy Árpáddal közösen adtak elő.
Gyász
" Élete nem volt más, csak munka és fájdalom Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTE JÓZSEFNÉ szül. Molnár Terézia 91 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 15-én, kedden 15 órakor a szigligeti temetőben. Gyászol család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS OTTÓNÉ szül. Nagy Terézia 81 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 16-án, szerdán 14.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a nemeshanyi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, TÓTH KÁROLYNÉ Balatonfüred volt Hámán Kató, majd Berkenye utcai lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 17-én, csütörtökön 15 órakor lesz, a balatonfüredi katolikus temetőben. Szerető lánya és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOSZTOLA SÁNDORNÉ 88 éves korában csendesen megpihent. Utólsó útjára 2019. október 15-én 15 órakor kísérjük a Dózsavárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYARMATI JÓZSEF életének 75. évében türelemmel viselt nehéz szenvedések után elhunyt. Temetése 2019. október 16-án 15 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BAGIN GYÖRGY halálának 10. évfordulóján. Anya, Béla
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRIPLI LŐRINC 45 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 16-án 11 órakor lesz Nemesvámos temetőben.
"Bennünk él egy arc és végtelen szeretet, amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GICZI ISTVÁNNÉ szül. Aranyás Anna Mária 68 éves korában csendesen megpihent. Végső búcsút 2019. október 12-én, szombaton a 10 órakor kezdődő gyászmise után veszünk tőle a monostorapáti temetőben. Gyászoló család
"Angyalaid vezessenek tovább az utadon, legyen lelkednek örök béke és nyugalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH PÉTERNÉ szül. Foki Anna "Csumi" életének 68. évében csendesen megpihent. Hamvasztása után utólsó útjára 2019. október 15-én 13 órakor kísérjük a veszprémi Dózsavárosi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZIMONDOR FERDINÁNDNÉ szül. Szi-Márton Irén életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 14-én (hétfőn) 11 órakor lesz a várvölgyi (alsózsidi) temetőben. Előtte gyászmise 10 órakor. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
„Mert nincs szebb öröm földön-égen, mint eszköz lenni Isten kezében.” Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. BERTALAN GYULA nyugalmazott háziorvos életének 79. évében hazatért Teremtőjéhez. Búcsúztatása és hamvainak elhelyezése gyászmise keretében 2019. október 18-án 14 órakor lesz a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban. (Veszprém, Cholnoky út Mindszenty Emléktemplom). Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik és gyászunkban bármilyen módon osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VELEGI LÁSZLÓ berhidai lakos életének 77. évében elhunyt. Temetése 2019. október 12-én 11 órakor lesz a berhidai temetőben. Gyászoló családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS GUSZTÁVNÉ szül. Zöld Erzsébet 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. október 14-én 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOMBÁS LŐRINC 85. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 14-én, hétfőn 13 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
"Aki hisz énbennem, ha meghal is él" János 11:25 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy GÉRINGER FERENCNÉ szül. Berta Irma életének 93. évében elhunyt. Temetése október 17-én 13 órakor lesz a balatonfüredi Református temetőben. Gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KEMÉNY IMRÉNÉ Marika 73 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. október 12-én, szombaton 11 órakor lesz a balatonfűzfői temetőben. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLÖP LÁSZLÓ MÁV dolgozó 86 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 11-én, pénteken 13 órakor gyászmisét követően lesz a tapolcai régi temetőben. Gyászoló család
"Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHMUTZ JÓZSEF 68 éves korában csendesen megpihent. Hamvait október 10-én a 16 órakor kezdődő gyászmise után 17 órakor helyezzük örök nyugalomra az ajkarendeki temetőben. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KNOLMAJER FRIGYESNÉ szül. Teiermajer Gizella 86 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 11-én, pénteken 15 órakor lesz a hárskúti felső temetőben. Gyászmise 14 órakor a hárskúti templomban. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk Vágenhoffer Józsefné, néhai bakonyszűcsi postahivatal vezető, a győrújbaráti Szent Anna Otthon lakója életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019.10.11-én 16 órakor lesz a bakonyszűcsi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Gyászoló család.
őslakosok voltak / 30 perce
Ritka ősi sírokat tártak fel német kutatók
Dantétól ihletve / 1 órája
Rómában nyílik kiállítása Madarassy István ötvösművésznek
reneszánsz / 1 órája
Annyian rendelnek a retró hanghordozóból, hogy nem bírják a gyártók
kutatás / 2 órája
Megfiatalítja a szervezetet a gyors gyaloglás
örömhír / 2 órája
Keira Knightley meglepő bejelentést tett
Önkormányzat 2019 / 3 órája
Kósa: a kormány azt szeretné, hogy a magyar települések tovább fejlődjenek