templom

8 éve
Balatonszepezd - Napokon belül elkészülnek a református templom felújításával, a költségek nagy részét egy család fedezi.
8 éve
Több ezer milliárd forint értékű arany- és ezüstékszert, valamint drágakövet találtak egy dél-indiai hindu templom titkos kamráiban. A kincs becsült értéke több mint egész India oktatási költségvetése.
8 éve
Várpalota - Hármas ünnepen adtak hálát tegnap a várpalotai evangélikusok: a gyülekezet alapításáért, a templomért és az óvodáért.
9 éve
Nagyesztergár - Márfi Gyula érsek celebrált misét vasárnap a község 214 éves templomának felújítás utáni újraszentelésekor megtartott ünnep alkalmából.
9 éve
Washington - Befejezték a tiltakozást a hívők csütörtökön a clevelandi Szent Imre római katolikus magyar templomban, ahová előzőleg bezárkóztak a templom bezárása elleni tiltakozásul. Követelésüket elérték: a bezárásról döntő megyéspüspök beleegyezett, hogy találkozik velük.
9 éve
Veszprém - Hétfő reggelre a veszprémi városközpontban, a Kossuth utcán álló evangélikus templom bejárata mellé kétoldalt, a tavasszal lefestett falra, emberi ürülékkel két, fejjel lefelé fordított keresztet és az egyik fölé sátán feliratot mázolt valaki, ezzel akarta megcsúfítani a templomot.
9 éve
Miskolc - Egy adománygyűjtő persely volt a zsákmánya annak a férfinak, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gadna egyik templomából lopott - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
9 éve
Vigántpetend - Ünnepelt vasárnap a község, ugyanis a Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt katolikus templom belső terének felújítása, restaurálási munkálatai befejeződtek.
9 éve
Felfüggesztettek egy német rendőrt, mert állítólag egy katolikus templomban kerített sort szerelmi légyottra - ráadásul mise alatt.
elővigyázatosság
Ezekre érdemes figyelni a fűtési szezon elején
pihenés / 5 órája
Az utószezon is jól pörög az utazási irodáknál
Európa mellett a távolabbi kontinensek, Észak-Amerika, Dél-Közép-Amerika és Ázsia is nagyon népszerű célpontok.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOCSIS MIKLÓSNÉ (Esztike) csopaki lakos 83 éves korában csendesen megpihent. Szeretett halottunk temetése 2019. október 19-én, szombaton 14 órakor lesz a csopaki református temetőben. Kérjük, hogy 1 szál virággal búcsúzzanak, a koszorúkra szánt összeget a csopaki Református Gyülekezet javára adományozzák. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LÁSZLÓ JÁNOS 77 éves korában elhunyt. Temetése október 16-án 14 órakor lesz a bakonysági temetőben. A gyászoló család
"Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él s mint fán se nő egyforma-két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló." /Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH KÁROLY 61 éves korában csendesen megpihent. Temetése október 18-án, a 14.15-kor kezdődő gyászmise után, 15 órakor lesz a halimbai temetőben. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik a hosszú, küzdelmes útunkon mellettünk voltak. Szerető családja
"Csendesen alszik, megpihent végleg Angyalok bölcsöje ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk Emléke szívünkben otthont talál." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokka, akik ismerték és szerették, hogy Horváth Györgyné szül. Farkas Terézia 88 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 18-án pénteken, 12.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a kisapáti temetőben. Gyászoló család
"Csendesen alszik, megpihent végleg Angyalok bölcsöje ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk Emléke szívünkben otthont talál." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokka, akik ismerték és szerették, hogy Horváth Györgyné szül. Farkas Terézia 88 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 18-án pénteken, 12.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a kisapáti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BANAI FERENC életének 67. évében elhunyt. Temetése 2019. október 17-én, csütörtökön 16 órakor az ugodi temetőben lesz. Gyászmise előtte 15 órakor a Katolikus templomban. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TIBORCZ LÁSZLÓ életének 88. évében elhunyt. Temetése október 17-én 14 órakor lesz a tósoki református temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. WOLF FERENCNÉ 80. életévében elhunyt. Temetése 2019. október 16-án, szerdán 13 órakor a bakonyoszlopi temetőben lesz. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÖRÖK LÁSZLÓNÉ szül. Döbörhegyi Anna 84 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2019. október 18-án, pénteken 13 órakor Balatonfüreden a köztemetőben. Gyászoló lánya és családja
„Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Fájó szívvel emlékezünk MAGAS ELEMÉRNÉ szül. Kelemen Ilona Veronika veszprémi lakos halálának 2 évfordulójára. Férjed és családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRIEG JÓZSEFNÉ szül: Hartmann Éva 84 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 17-én, csütörtökön 15 órakor lesz a herendi temetőben. A gyászoló család
" Élete nem volt más, csak munka és fájdalom Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTE JÓZSEFNÉ szül. Molnár Terézia 91 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 15-én, kedden 15 órakor a szigligeti temetőben. Gyászol család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS OTTÓNÉ szül. Nagy Terézia 81 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 16-án, szerdán 14.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a nemeshanyi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, TÓTH KÁROLYNÉ Balatonfüred volt Hámán Kató, majd Berkenye utcai lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 17-én, csütörtökön 15 órakor lesz, a balatonfüredi katolikus temetőben. Szerető lánya és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOSZTOLA SÁNDORNÉ 88 éves korában csendesen megpihent. Utólsó útjára 2019. október 15-én 15 órakor kísérjük a Dózsavárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYARMATI JÓZSEF életének 75. évében türelemmel viselt nehéz szenvedések után elhunyt. Temetése 2019. október 16-án 15 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BAGIN GYÖRGY halálának 10. évfordulóján. Anya, Béla
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VELEGI LÁSZLÓ berhidai lakos életének 77. évében elhunyt. Temetése 2019. október 12-én 11 órakor lesz a berhidai temetőben. Gyászoló családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS GUSZTÁVNÉ szül. Zöld Erzsébet 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. október 14-én 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOMBÁS LŐRINC 85. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 14-én, hétfőn 13 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
apokalipszis most / 5 órája
Tíz évig várta a világvégét a pincében egy holland család
eredmény / 6 órája
Megtalálták a szívinfarktus okozta szövetkárosodás okát
új módszer / 6 órája
Láthatóvá tették a rejtőzködő rákos sejteket az immunrendszer számára
válságkezelés szükséges / 6 órája
Áder János: a víz drámája az emberiség drámája
gazdag életút / 7 órája
Szinetár Miklós mesél Lisztről a Zongoraáriák jótékonysági estjén
Manaszkov tizenegy találat! / 9 órája
Simán nyert a Telekom Veszprém
B. Virág Rita