2007.03.03. 03:27
Folytatódik a 8-as és a panelprogram
Veszprém (tt) - A közel-jövőben jelentős útfejlesztések várhatóak megyénkben, valamint folytatódik a népszerű panelrekonstrukciós program.
A Közlekedésfejlesztési Operatív Programra (KözOP) a 2007-13-as időszakban 1700 milliárd forint uniós pénzt tud fordítani az állam. Ennek az összegnek a fele az egy és két számjegyű főútvonalak, valamint a gyors-forgalmi utak fejlesztésére megy. Minderről Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, valamint Katanics Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő számolt be tegnap sajtótájékoztatón. Elmondták, a programnak több Veszprém megyei helyszíne is van, de olyan távoli projekt is indul, amely szintén kihat megyénk közlekedésére. A KözOP tartalmazza az M8-as Körmend nyugat-Rábafüzes (országhatár) közötti szakaszának megépítését, valamint a körmendi elkerülőt is. Mindez 30,7 kilométernyi 2x2 sávos utat jelent.
A beruházás 2008-ban kezdődik. A Körmend-Veszprém közötti 90,8 kilométeres útvonalon 11,5 tonnás burkolatmegerősítés, valamint szakaszos kapacitásbővítés várható 2009-től. A programba bekerült a 8-as főút fejlesztése Várpalota-Veszprém között, ami burkolatmegerősítést, valamint a várpalotai elkerülő megépítését jelenti. A munka 2008-ban kezdődik.A 8-as főút márkói elkerülőjének a munkálatai a napokban megkezdődnek. A 3,8 kilométeres, 2x2 sávos szakaszon két darab közel 300 méteres völgyhidat is építenek. A beruházás értéke meghaladja az ötmilliárd forintot.A 71-es főút balatoni elkerülő első szakaszának építése idén nyáron befejeződik. A szakaszt ebben a ciklusban bekötik az M7-eshez. Megerősítik 72-es főút Balatonfűzfő-Veszprém közötti sza- kaszát is. A 82-es főutat közvetlenül a 8-as főúthoz csatlakoztatják, kikerülve Gyulafirátótot és Kádártát. A 83-as főút Pápa és a 8-as számú főút közötti 27,8 kilométeres szakaszán 2010-ben kezdik a 11,5 tonnás burkolaterősítést.A panellakások felújításáról is beszámoltak a képviselők. A lakóközösségek az önkormányzatokon keresztül pályázhatnak, a költségeken azonos részben (egyharmad) osztozik a lakó, az önkormányzat és az állam. Elhangzott, a program 2001-es indulása óta a megyeszékhelyen már ötezer lakást újítottak fel. Az idei, már befogadott pályázatok között öt veszprémi ház van, amely több mint 400 lakást érint, s amelyre 71 millió forintot biztosít az állam. Egy 49 lakásos ajkai ház is sikerrel pályázott, ők több mint hétmillió forintot nyertek.