Segély helyett önellátás

Várpalota (kiss) - Szombathelyi mintára szociális szolgáltató és foglalkoztató központ létrehozását tervezik a városban azért, hogy a rászorulók a segélyezett életforma helyett képesek legyenek az önellátásra.

Kiss Nikolett

A bányák bezárása után felduzzadt a munkanélküliség, túlterhelt a szociális rendszer - kezdte Nagy Erika, az önkormányzat szociális, egészségügyi és szegényügyi referense. Az elmúlt évben az összes szociális célú támogatásra több mint 168 millió forintot fizetett ki az önkormányzat, ebből létfenntartási támogatásra 734 személy több mint 17 millió forintot kapott, és csaknem ötszáz lakosnak rendszeres szociális segélyre fizettek ki több mint hatvanmillió forintot. Nagy Erika elmondta: a hajléktalanok, romák, tartósan munka nélküliek, fogyatékkal élők, megváltozott munkaképességűek nem versenyképesek, a szociális hátrányaik miatt ki-szorulnak a munkaerőpiacról. A több szinten megvalósuló rehabilitációval viszont a kliensek képessé válhatnak az önkontrollra, a társadalomba történő visszailleszkedésre, gyakorolni tudnák a hivatásukat, legfőbb célként pedig a segélyezett életforma helyett képesek lennének az önellátásra. - Nem szabadna megengedni, hogy az egyének a segélyezett életformára rendezkedjenek be - mondta a szakember.

Az önkormányzat képviselői tapasztalatszerzés céljából a közelmúltban Szombathelyen jártak, ahol megtekintették a Savaria Rehab Team szociális szolgáltató- és foglalkoztatási központot. Ez egy közhasznú intézmény, ahol a szociális ellátáson túl munkarehabilitációs foglalkoztatást végeznek, teljes mértékben uniós forrásból. Palotán is uniós pénzből szeretnék megvalósítani az intézményt, ez a szakember szerint illeszkedne az EU esélyegyenlőség és versenyképesség célkitűzéseihez is.

- Ha az egyén sikeresen részt venne a rehabilitációban, akkor újra hasznosnak érezhetné magát. Az anyagi hátrányokon túl ugyanis a pszichés teher is nagy az ilyen embereken - mondta Nagy Erika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!