A megfaragott szerelem

Balatonfüred (vr) - Megkezdődött a IV. kőszobrász-szimpózium vasárnap a kertészeti szakközépiskolában. Az alkotók két hétig dolgoznak a városban. Munkáik témája a szerelem lesz.

Varga Róbert

A Kő Kövön Művészeti Alpítvány és a füredi önkormányzat immár negyedik alkalommal hívta szimpóziumra a művészeket. Idén német, olasz, román, jamaicai, vietnami és magyar alkotók, összesen 12-en dolgoznak a főként süttői mészkőből és bazaltból készülő szobrokon. Alkotásaik témája idén a szerelem. A hazai szobrászok közül Lugossy László először vesz részt a szimpóziumon, és várják újra Beretvás Csanádot, Szabó Hunort, Szabó László Zoltánt, Bajári Zsoltot, Durelly Balázst is. A vasárnapi kezdéskor dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd megnyitották az alkotók városba hozott műveiből a hagyományos kiállítást az iskolában. Közreműködött a Brillante énekegyüttes. Az elkövetkezendő két hétben napi 8-10 órát dolgoznak majd szabad téren az alkotók, elkészült szobraik egy részét a város közterületein lehet majd látni. Úgy, ahogy már az előző szimpóziumok alkalmából is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!