2007.07.11. 02:28
Kedvező visszajelzések
Veszprém (la) - Pozitívak a visszajelzések az elmúlt héten Veszprémben rendezett XXXV. Országos Honismereti Akadémiáról.
- Úgy érzem, sikerült a régió, Veszprém megye és Veszprém város értékeit bemutatnunk - mondta Bándi László, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke. - A városnézések, kirándulások során vendégeink megismerkedtek a települések nevezetességeivel, a természeti szépségekkel, az épített örökséggel - a kirándulásokon kollégáink kalauzolták a vendégeket, a szervezésben közel ötvenen vettek részt. Az Országos Honismereti Akadémia jelenléte a városnak is ösztönzést adott, hogy szépít-se környezetét; nagy örömömre a Gizella királyné Múzeum megnyitotta kapuit, a Szent György-kápolna is látogatható volt. Délelőttönként egymást követték az előadások, a témák nem fedték egymást, az előadók pontosan, időben érkeztek, és egy elhangzott véleménnyel ellen-tétben igenis volt lehetőség további eszmecserére. A délutáni programok - városnézések, szekcióülések, kirándulások - kötetlenebbül zajlottak, de esténként is adódott alkalom a beszélgetésre, barát- kozásra. Köszönettel tartozom a Vetési Albert Gimnázium és a középiskolai kollégium vendéglátásáért.
Bándi László kiemelte az Eötvös Károly Megyei Könyvtárnak az akadémián vállalt szerepét; a munkatársak két kiállítást rendeztek, a jól sikerült szekcióülésen túl bemutatták Varga Béla Veszprémi lexikonját, annak internetes változatát. A honismereti akadémián elhangzott előadásokat a szervezők rögzítették, a legfontosabbakat később a szövetség lapjában, a Honismeretben lehet majd olvasni. A veszprémi rendezvény sikerét mutatja, hogy a szervezők Csíkszeredától Debrecenig, Szegedtől Miskolcig számtalan visszajelzést kaptak: a résztvevők jól érezték magukat, szívesen jönnének újra Veszprémbe. A következő, XXXVI. Orszá-gos Honismereti Akadémiát azonban nem itt, hanem Zalaegerszegen rendezik.