Szilveszter kánikulában

Van valami mélységesen tragikomikus abban, hogy az ötvenéves Magyar Televízió a nyár kellős közepén vasárnap este nyolc órakor szilveszteri műsort ad az m1-en. Ebben a szélsőségektől szétzilálódott kis országban már gúnyolódni sincs kedvem, mint ahogy nyilván a szerkesztőknek sincs kedvük új és jó műsorokat csinálni az MTV-ben. Az anyagiakat most hagyjuk a fenébe, hiszen van egy szint, amely alá semmiképpen nem mehetünk, még az életünk árán sem.

Az m1-en mostanában be kell érnem a Kisvárossal, Frasierrel, a dumagéppel, a Patikával és Quinn doktornővel. Az-tán a kora estét követi egy-egy film, amelyet már a kereskedelmi

csatornák régen elfelejtettek, inkább a filmmúzeumba valók. A Szilveszter anno úgy, ahogy van, egy rakás anakronizmus. A pillesztő kánikulában, a vezényszóra működő társadalmi gyűlölködésben nem vágyom a röhögésre, pedig nem a Farkasházy-istálló kedvenceit látom. A régi szilveszteri műsorokat még kabarészerzők írták és színészek játszották, akik igazi műhelyekben nevelkedtek, edződtek, és nem a humorbajnokságból ruccantak át haknizni. Így volt ez hajdanán, amikor még fekete-fehérben élvezhettük az óévbúcsúztatókat. De a nyolcvanas évek elején - ahogy alpári módon süllyedni kezdett a magyar foci - a kabaré sem a hajdani arany időket idézte már. Sztankay István narrátor a televíziós székház előtt emlékezve már nem nagyon dúskálhatott minőségi konzervekben, pedig rajta kívül Agárdy Gábor, Körmendi János és Bodrogi Gyula hülyéskedett a villámtréfákban. S felbukkant két remek bemondó is: Takács Marika és Varga József. Kulturált hangjuk, beszédtechnikájuk feledhetetlen, s ennek semmi köze a nosztalgiához. De mintha ezeket a jeleneteket az új generáció tagjai írták volna, ugyanis 1979-ben és 1981-ben kalandoztunk a múltban. Gyengécske csattanók és szellemtelen párbeszédek sorjáztak előttünk, felvonultatva az akkori magyar valóságot. Jöttek a csinos nők és a ronda nők, féltékenységi konfliktusok zajlottak, láthattuk a részegen tomboló munkásöntudatot, és mindennapjaink félnótásai is előke- veredtek az örvényből. Egyedül a zseniális és mind a mai napig pótolhatatlan Hofi Géza 1985-ös népszerű paródiája, a Piál a föld hatott üdítőleg a júliusi forró estében.

Szép lassan minden tönkrement itt nálunk, kifordult sarkaiból a világ. Legalább humorban, tréfában állnánk már végre talpra. Szilveszterkor - júliusban.

Az m1-en mostanában be kell érnem a Kisvárossal, Frasierrel, a dumagéppel, a Patikával és Quinn doktornővel. Az-tán a kora estét követi egy-egy film, amelyet már a kereskedelmi

csatornák régen elfelejtettek, inkább a filmmúzeumba valók. A Szilveszter anno úgy, ahogy van, egy rakás anakronizmus. A pillesztő kánikulában, a vezényszóra működő társadalmi gyűlölködésben nem vágyom a röhögésre, pedig nem a Farkasházy-istálló kedvenceit látom. A régi szilveszteri műsorokat még kabarészerzők írták és színészek játszották, akik igazi műhelyekben nevelkedtek, edződtek, és nem a humorbajnokságból ruccantak át haknizni. Így volt ez hajdanán, amikor még fekete-fehérben élvezhettük az óévbúcsúztatókat. De a nyolcvanas évek elején - ahogy alpári módon süllyedni kezdett a magyar foci - a kabaré sem a hajdani arany időket idézte már. Sztankay István narrátor a televíziós székház előtt emlékezve már nem nagyon dúskálhatott minőségi konzervekben, pedig rajta kívül Agárdy Gábor, Körmendi János és Bodrogi Gyula hülyéskedett a villámtréfákban. S felbukkant két remek bemondó is: Takács Marika és Varga József. Kulturált hangjuk, beszédtechnikájuk feledhetetlen, s ennek semmi köze a nosztalgiához. De mintha ezeket a jeleneteket az új generáció tagjai írták volna, ugyanis 1979-ben és 1981-ben kalandoztunk a múltban. Gyengécske csattanók és szellemtelen párbeszédek sorjáztak előttünk, felvonultatva az akkori magyar valóságot. Jöttek a csinos nők és a ronda nők, féltékenységi konfliktusok zajlottak, láthattuk a részegen tomboló munkásöntudatot, és mindennapjaink félnótásai is előke- veredtek az örvényből. Egyedül a zseniális és mind a mai napig pótolhatatlan Hofi Géza 1985-ös népszerű paródiája, a Piál a föld hatott üdítőleg a júliusi forró estében.

Szép lassan minden tönkrement itt nálunk, kifordult sarkaiból a világ. Legalább humorban, tréfában állnánk már végre talpra. Szilveszterkor - júliusban.

Az m1-en mostanában be kell érnem a Kisvárossal, Frasierrel, a dumagéppel, a Patikával és Quinn doktornővel. Az-tán a kora estét követi egy-egy film, amelyet már a kereskedelmi

csatornák régen elfelejtettek, inkább a filmmúzeumba valók. A Szilveszter anno úgy, ahogy van, egy rakás anakronizmus. A pillesztő kánikulában, a vezényszóra működő társadalmi gyűlölködésben nem vágyom a röhögésre, pedig nem a Farkasházy-istálló kedvenceit látom. A régi szilveszteri műsorokat még kabarészerzők írták és színészek játszották, akik igazi műhelyekben nevelkedtek, edződtek, és nem a humorbajnokságból ruccantak át haknizni. Így volt ez hajdanán, amikor még fekete-fehérben élvezhettük az óévbúcsúztatókat. De a nyolcvanas évek elején - ahogy alpári módon süllyedni kezdett a magyar foci - a kabaré sem a hajdani arany időket idézte már. Sztankay István narrátor a televíziós székház előtt emlékezve már nem nagyon dúskálhatott minőségi konzervekben, pedig rajta kívül Agárdy Gábor, Körmendi János és Bodrogi Gyula hülyéskedett a villámtréfákban. S felbukkant két remek bemondó is: Takács Marika és Varga József. Kulturált hangjuk, beszédtechnikájuk feledhetetlen, s ennek semmi köze a nosztalgiához. De mintha ezeket a jeleneteket az új generáció tagjai írták volna, ugyanis 1979-ben és 1981-ben kalandoztunk a múltban. Gyengécske csattanók és szellemtelen párbeszédek sorjáztak előttünk, felvonultatva az akkori magyar valóságot. Jöttek a csinos nők és a ronda nők, féltékenységi konfliktusok zajlottak, láthattuk a részegen tomboló munkásöntudatot, és mindennapjaink félnótásai is előke- veredtek az örvényből. Egyedül a zseniális és mind a mai napig pótolhatatlan Hofi Géza 1985-ös népszerű paródiája, a Piál a föld hatott üdítőleg a júliusi forró estében.

Szép lassan minden tönkrement itt nálunk, kifordult sarkaiból a világ. Legalább humorban, tréfában állnánk már végre talpra. Szilveszterkor - júliusban.

csatornák régen elfelejtettek, inkább a filmmúzeumba valók. A Szilveszter anno úgy, ahogy van, egy rakás anakronizmus. A pillesztő kánikulában, a vezényszóra működő társadalmi gyűlölködésben nem vágyom a röhögésre, pedig nem a Farkasházy-istálló kedvenceit látom. A régi szilveszteri műsorokat még kabarészerzők írták és színészek játszották, akik igazi műhelyekben nevelkedtek, edződtek, és nem a humorbajnokságból ruccantak át haknizni. Így volt ez hajdanán, amikor még fekete-fehérben élvezhettük az óévbúcsúztatókat. De a nyolcvanas évek elején - ahogy alpári módon süllyedni kezdett a magyar foci - a kabaré sem a hajdani arany időket idézte már. Sztankay István narrátor a televíziós székház előtt emlékezve már nem nagyon dúskálhatott minőségi konzervekben, pedig rajta kívül Agárdy Gábor, Körmendi János és Bodrogi Gyula hülyéskedett a villámtréfákban. S felbukkant két remek bemondó is: Takács Marika és Varga József. Kulturált hangjuk, beszédtechnikájuk feledhetetlen, s ennek semmi köze a nosztalgiához. De mintha ezeket a jeleneteket az új generáció tagjai írták volna, ugyanis 1979-ben és 1981-ben kalandoztunk a múltban. Gyengécske csattanók és szellemtelen párbeszédek sorjáztak előttünk, felvonultatva az akkori magyar valóságot. Jöttek a csinos nők és a ronda nők, féltékenységi konfliktusok zajlottak, láthattuk a részegen tomboló munkásöntudatot, és mindennapjaink félnótásai is előke- veredtek az örvényből. Egyedül a zseniális és mind a mai napig pótolhatatlan Hofi Géza 1985-ös népszerű paródiája, a Piál a föld hatott üdítőleg a júliusi forró estében.

Szép lassan minden tönkrement itt nálunk, kifordult sarkaiból a világ. Legalább humorban, tréfában állnánk már végre talpra. Szilveszterkor - júliusban.

csatornák régen elfelejtettek, inkább a filmmúzeumba valók. A Szilveszter anno úgy, ahogy van, egy rakás anakronizmus. A pillesztő kánikulában, a vezényszóra működő társadalmi gyűlölködésben nem vágyom a röhögésre, pedig nem a Farkasházy-istálló kedvenceit látom. A régi szilveszteri műsorokat még kabarészerzők írták és színészek játszották, akik igazi műhelyekben nevelkedtek, edződtek, és nem a humorbajnokságból ruccantak át haknizni. Így volt ez hajdanán, amikor még fekete-fehérben élvezhettük az óévbúcsúztatókat. De a nyolcvanas évek elején - ahogy alpári módon süllyedni kezdett a magyar foci - a kabaré sem a hajdani arany időket idézte már. Sztankay István narrátor a televíziós székház előtt emlékezve már nem nagyon dúskálhatott minőségi konzervekben, pedig rajta kívül Agárdy Gábor, Körmendi János és Bodrogi Gyula hülyéskedett a villámtréfákban. S felbukkant két remek bemondó is: Takács Marika és Varga József. Kulturált hangjuk, beszédtechnikájuk feledhetetlen, s ennek semmi köze a nosztalgiához. De mintha ezeket a jeleneteket az új generáció tagjai írták volna, ugyanis 1979-ben és 1981-ben kalandoztunk a múltban. Gyengécske csattanók és szellemtelen párbeszédek sorjáztak előttünk, felvonultatva az akkori magyar valóságot. Jöttek a csinos nők és a ronda nők, féltékenységi konfliktusok zajlottak, láthattuk a részegen tomboló munkásöntudatot, és mindennapjaink félnótásai is előke- veredtek az örvényből. Egyedül a zseniális és mind a mai napig pótolhatatlan Hofi Géza 1985-ös népszerű paródiája, a Piál a föld hatott üdítőleg a júliusi forró estében.

Szép lassan minden tönkrement itt nálunk, kifordult sarkaiból a világ. Legalább humorban, tréfában állnánk már végre talpra. Szilveszterkor - júliusban.

Szép lassan minden tönkrement itt nálunk, kifordult sarkaiból a világ. Legalább humorban, tréfában állnánk már végre talpra. Szilveszterkor - júliusban.

Szép lassan minden tönkrement itt nálunk, kifordult sarkaiból a világ. Legalább humorban, tréfában állnánk már végre talpra. Szilveszterkor - júliusban.