2007.12.18. 03:26
Kevés lakót érdekelhet?
Devecser (mi) - A közmeghallgatáson a több mint ötezer helyi polgár közül csak tizenhárom érdeklődő volt jelen.
A megjelenteket Holczinger László polgármester köszöntötte. A költségvetést ismertetve elmondta, hogy a város nem tudott felhalmozási céllal pályázni, a hitelek miatt is. Az elmúlt időszakban több nagy visszhangot kiváltó intézkedést is kellett hoznia a képviselő-testületnek, például az építményadó bevezetését, valamint a használtcikk- piac kialakítását. A városban az intézmények közül az iskola és az óvoda gazdasági összevonását is elhatározták. Döntöttek kötvény kibocsátásáról, amely a pályázatok önrészét képezheti, ezt a iskola felújításához is igénybe vennék. Holczinger László elmondta még, hogy sikerült elérni az építésügyi hatóság Devecserben tartását is.
A közmeghallgatás során többen arra voltak kíváncsiak, hogy a település költségvetési hiánya milyen módon alakult ki a jelenlegi szintre. A város vezetője szerint az okok a normatív támogatás és az ipar-űzési adó csökkenésében, valamint a csatornaberuházás során felvett hitelben keresendőek.
Kertész László, a pénzügyi bizottság elnöke ehhez a témához hozzáfűzte, hogy a gazdálkodást jelentős hiánnyal vették át az előző testülettől. A bevételi oldal és a kiadási oldal nincs összhangban, és ezért is vezették be az építményadót. Ma a költségvetés kétharmada bérköltség és közteher. Legnagyobb probléma az intézményi rendszer. A lefaragott hiány változatlan struktúra mellett újra fog termelődni. Szerinte a testület nem tett meg minden szükséges lépést a hiány csökkentésére. Toldi Tamás, a pénzügyi bizottság korábbi elnöke egy későbbi kérdésre válaszolva elmondta, hogy a város felélte a tartalékait. A lakosság egyre csak fogy, munkaerő-piaci szempontból a keresőképes lakosságban is alul van a település az összehasonlításokban. A városba hat éve nem települt új vállalkozás.
Szövérfi János, Devecser díszpolgára arra kérte a testület tagjait, hogy változtassanak az üléseken tanúsított magatartásukon.
Szövérfi Gellért arra kérte a képviselőket, hogy mondjanak le a tiszteletdíjukról, a polgármester és a jegyző ne vegye fel a fizetés felét, míg a hiány el nem tűnik. A felvetésre nem reagált senki. A város adósságállománya csökken, de még mindig nem megnyugtató