Csányi: A közösség hiányzik az életünkből

<b>Budapest</b> - A tudós és Jeromos nevű kutyája nyit ajtót a Duna-parti bérház ötödik emeletén. Plafonig érő könyvespolcok között ülünk le beszélgetni. <em>Csányi Vilmos</em>, az ELTE professzora, az etológia tudomány hazai meghonosítója és az egyetemi tanszék alapítója ma már nem tanít aktívan.

Osváth Sarolta

Elmúlt hetven, hatvanöt éves korában átadta a stafétabotot. Az egyetemmel azonban nem szakadt meg a kapcsolata, gyakran benéz, tájékozódik, beszélget.
 
Nehéz eldönteni, miről is kérdezzem. Tudom, annyi mindenről  sőt, szinte mindenről  van sajátos véleménye, hogy legszívesebben hagynám, beszéljen csak. 
 
A kisasztalon könyvhalom, alig találunk helyet a kávénak, amivel megkínál. Kéziratcsomagot tesz félre. Az új könyve, most adta le a kiadónak  Bábosok a címe. Csányi Vilmos újabban szépirodalmat ír. Az áprilisban, a könyvfesztiválra megjelenő mű az ötödik könyve lesz. 
 
- Elfordult a tudománytól? 

- Nem erről van szó. A tudomány intenzív műveléséhez napi tizennégy órás kemény munka kell. Ebben az életkorban már teljesen reménytelen a versenytársak színvonalán produkálni. 
 
Jeromos, a kutya asszisztál a beszélgetéshez. Ő az etológus életének fontos szereplője. 

- A kutya az állatok közül ma már a legközelebb áll az emberhez. Beilleszkedik a családba, alkalmazkodik. Az etológia szerint a kutyák emberhez fűződő kapcsolata egészen sajátos: szociális, közösségi kapcsolat, barátság, társas viszony. 

A farkasok között fordul elő még hasonló. Egyik etológus utódomnak most jelent meg a cikke a Science című folyóiratban, teljesen egyetértek vele. Arra a következtetésre jutott, hogy a kutyák egy átlagos hároméves gyerek értelmi és érzelmi színvonalát érik el, körülbelül olyan típusú és nehézségű feladatokat tudnak megoldani, mint ők, olyan szinten látják át a családot, a világot, a környezetüket is. 

A kutya ugyanakkor ragadozó is, tehát sok mindenben azért különbözik is az embertől, de a körülbelül százezer éves intenzív szelekciónak köszönhetően mára teljesen beilleszkedett az emberi közösségekbe, a társadalomba, a családba. 
 
- Abba, amiből az ember egyre jobban kilóg? - kérdezem halkan, hiszen kíváncsi lennék arra is, mint mond a humánetológia professzora mai világunkról, amelyben  mi emberek  egyre nehezebben igazodunk el, és egyre rosszabbul viselkedünk. 
Vagy csak egyre rosszabbul viseljük.

- Ez csak a látszat, az ember nagyon szelíd jószág, és nagyon érzékeny az agresszióra  magyarázza.  És akik ezt tudják, a politika például, kihasználja az emberi gyengeséget. Mert ha azt nézzük, hogy a Földön közel hétmilliárd ember él, s ebből hetente kétmillió meghal, s mindössze ötven, száz vagy ezer, aki agresszió áldozata lesz  az arányok nem indokolják, ám a média mégis csak ezekről beszél. 

Alapjában véve hihetetlenül békésen zajlik az ember elszaporodása a Földön. Nincs még egy olyan élőlény, amelyből ennyit össze lehetne zsúfolni egy bolygón. 
 
Ez a jó oldala  állapítja meg, és rögtön hozzáteszi a rosszat is:  A régi kultúrák  amelyek átörökítésével az emberiség fenn tudott maradni  napjainkban felbomlanak. A különböző kultúrákból származó tudáselemek bekerültek egy közös térbe és nem tudunk mit kezdeni velük. Ez okozza a zavart. 
  
- Ez lenne az értékválság? A professzor a mai magyar helyzetet kezdi elemezni. 

- A baj az, hogy nálunk a kultúra épült le  jelenti ki, és jön a magyarázat is:  A rendszerváltás után  amelyet itt az emberek nem aktívan harcoltak ki, hanem csak úgy jött  mindenki úgy gondolja, hogy valami egyéni megoldás kell. 

Mert minden  a vezetők, a politika, a média  ezt sugallja. Lásd el magad, gondoskodj, vállalkozz, találd ki magad! 

- Kilenc- vagy tízmillió embert, aki nem ehhez volt szokva, erre biztatni??? 

- Majdnem lehetetlen. Ettől mindenki gyanakvó lesz, a másikat figyeli, és irigyli, ha sikeres. Elveszett az erkölcs, a kollektív kultúra, és nem jött helyette más. 

A professzor nem pesszimista, de érti, ha mások azok. Azt mondja, más országokban  például egy francia faluban  nem arról szól az élet, hogy egymás torkának esnek az emberek, hanem arról, hogy a vidék összetartó ereje, az agrárkultúra hogyan őrizhető meg. 

- Nálunk ötven évvel visszavetette az agráriumot a tsz-ek felbomlása, majd az iskolarendszert hozza fel, amely szintén elvesztette kultúraközvetítő szerepét. 

Elsősorban írni-olvasni kellene megtanítani a gyerekeket. Nem jön létre a közös kommunikációs bázis, hogy akik olvasták Arany Jánost, másként beszélnek egymással, mint akik csak tudnak magyarul. 
 
- A felsőoktatást sem kíméli. 
 
- Elveszett az igazi egyetemi elitkultúra, tömegképzés folyik. Amikor még aktívan tanítottam etológiát az ELTE-n, húsz-harminc hallgatóm volt. Ma négyszázan vannak. 
 
- Mi a kiút? A világ nem erre forog, hanem globalizálódik  vetem közbe. Csányi Vilmos a globalizációra is másként tekint. 

- Mi hajlamosak vagyunk csak a hátrányait látni, szerinte a globalizáció a fejlődés legmagasabb foka, és a mostani válságokat hosszú stabilizációs időszak követi majd. 
 
Még nem tartunk ott  figyelmeztet , de minden válságkezelő törekvés arra irányul. A jelen pénzügyi válságban a világ közösen keresi a megoldást, és szabályozást akar. S a szabályozás egyértelműen a stabilitás felé vezet. 
 
Persze, addig még kesereghetünk eleget. Nem csoda, hogy az emberek úgy érzik, magukra maradtak. De nem az állam, hanem a közösség hiányzik az életünkből  hangsúlyozza.  Én ma is emlékszem az egyetemi csoporttársaimra, akik hosszú évekig bázist jelentettek számomra. Kár, hogy a bolognai folyamat kiiktatja a felsőoktatásból ezeket a kis közösségeket. 

Ugyanilyen értékvesztést jelent a munkahelyi közösségek vagy a szakszervezetek megszűnése is. De vannak már jó példák is, amikor egy szűk szakma sikerrel oldja meg a saját problémáit. 
 
- Aki elolvassa az új könyvét, közelebb kerül ezekhez az értékekhez?

- Azt hiszem, igen.
 
(Fotók: archív)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!