Egyre erősebbek a civilek

<b>Budapest</b> - A Nemzeti Civil Alap tanácsválasztásán a Közép-dunántúli Régió kiemelten szerepelt: a többi régióval összehasonlítva itt volt a legmagasabb a részvételi arány.

Németh F. Bernadett

75 százalékkal jelentősen meghaladta a más régiókban regisztrált részvételt, mely a civil szervezetek egyre erősödő aktivitását és önszerveződő képességének javulását mutatja a régióban, mondta Mátyás Mónika, a Csalán Környezet és Természetvédő Egyesület alelnöke, az NCA tanácsának nemrégiben megválasztott tagja. 

A Nemzeti Civil Alap Tanácsa a hétvégén ülésezett, melyen a megválasztott új tagok és a leköszönő tagok közösen vettek részt. Értékelték a tanács elmúlt három évi munkáját és megállapították, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen javult a pályázatokat kezelő ESZA Kht. munkája. 
 
A teljes, 17 tagú új tanács a kormányzati delegáltak megnevezése után áll majd fel és munkájukat a megbízólevelek átvételével, február közepén kezdhetik meg. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!