Hová tűnhetett? Napok óta keresik a nénit

Farkasgyepű - Továbbra is kutatnak az után a nyolcvankét éves idős hölgy után, aki pénteken tűnt el a településhez közeli erdőben.

Nagy Imre

Mint azt Csőbör Károlytól, a község polgármesterétől - aki maga is bekapcsolódott a keresésbe - megtudtuk, a korábban Erdélyből áttelepült néni réti boglárkát indult gyűjteni, amit a család salátaként szokott fogyasztani. Az otthon tartózkodó két gyermek pénteken délután számolt be édesanyjuknak arról, hogy a nagymama még nem tért haza. A szülők értesítették a rendőrséget, akik az esti órákban hőkamerákkal vizsgálták át azokat a helyeket, ahol a hölgy korábban a növényt gyűjtötte. Szombaton a rendőrökhöz és a tűzoltókhoz a polgári védelem szakemberei is csatlakoztak. A kutatók falubeli önkéntesekkel és speciális mentőkkek kiegészülve, nagy kiterjedésű területet vizsgáltak át, ám keresésük nem hozott eredményt. 

Vasárnap délelőtt a Babtista Szeretetszolgálat helikoptere is bekapcsolódott a kutatásban. A területet zónákra osztották, többször is átvizsgálták. A keresést a nem mindennapi terepviszonyok (árkok, szakadékok) rendkívül megnehezítették. Ötven-hatvan ember, több csoportban végezte a kutatást, ami hétfő estig nem vezetett eredményre. Búvárokra lesz szükség, ha úgy döntenek, hogy a közeli erdőben található tavakat is át kell vizsgálni. Lehetőségként fölmerült, hogy a néni esetleg buszra szállt, és most ismeretlen helyen tartózkodik. A kutatást folytatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!