"Mi adjunk példát a többi országnak" - interjú az utolsó magyar trónörökössel

A köztiszteletben álló királyi személyiség egy igazi érdekességgel lepte meg szerkesztőségünket, egy olyan családi történettel, amelyről még soha, sehol nem beszélt.
 
- Hosszú élete folyamán beleszólt-e valaha közvetlenül a magyar politikába?
 
- Igen, de az már nagyon régen volt, közvetlenül a háború előtt. De akkor sem a napi politikába, hanem az ország életét hosszú távon meghatározó kérdésbe: modernizáljuk-e az országot úgy, hogy közben a hagyományainkat is megtartsuk.
 
- Ön az utolsó magyar trónörökös, de 1961-ben lemondott a trónutódlási igényéről. Mit gondol, Magyarországon lehet-e még valaha alkotmányos királyság?
 
- Nézze, Magyarország ebből a szempontból egy különleges ország. Európában mi vagyunk az egyedüli nép, akiknek van egy államfője, aki nem egy ember, hanem egy program, egy történelmi emlékmű, a Szent Korona.
 
- Ez azt jelenti, hogy a koronából és/vagy a Szent Korona-tanból levezethető egy alkotmányos királyság?
 
- Úgy az egyikből, mint a másikból. Csak az a fontos, hogy az államfő szolgálja a Szent Koronát, a Szent Korona elveit. Az mindegy, hogy éppen minek hívjuk, köztársasági elnöknek vagy királynak.
 
- A jelenlegi alkotmány szerint az államfő egy gyenge köztársasági elnök ...
 
- Sajnos.
 
- Épp erről szeretném a véleményét kérni.
 
- Én ezt nem tartom jó módszernek, mert kell, hogy legyen valaki, aki nem tartozik egyik párthoz sem, aki mindenkitől egyenlő távolságra van, aki mindenki számára elérhető, akit a nemzet szeret.
 
- Azaz ne a parlament válassza meg, hanem a közvetlenül a nép?
 
- Én nem vagyok olyan bölcs, hogy erre jó választ tudjak adni. A fontos az, hogy kontinuitása legyen. Most is azt látjuk, a belpolitikai nehézségek idején, hogy az elnöknek fontos szerepe van, de nincs hatalma.
 
- Nem csak a belpolitikai helyzet nehéz, a gazdasági kilátások sem rózsásak. Tudna ebben a helyzetben valamilyen tanácsot adni a magyaroknak?
 
- Először is a népnek, azt, hogy ne legyenek pesszimisták. Emlékezzenek vissza, hogy mennyit haladtunk az utóbbi években. Hogy sikerrel éltünk át lehetetlen helyzeteket, hogy megmaradtunk az egész történelmünk alatt, és remélem  sőt, biztos vagyok benne , hogy meg is maradunk.
 
- Az Európai Uniótól a jelenlegi helyzetben kaphatnánk-e a nagyobb segítséget?
 
- De mennyire. Viszont nekünk is kell segítenünk az uniót. Tegyük fel azt a kérdést is, hogy mit adhatunk mi példaként a többi országnak. A teljesítményeinket kell megmutatnunk, nem az ellentéteinket. Annak idején, a II. világháború alatt, amikor megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok Magyarország és az Egyesült Államok között, Eckhardt Tiborral együtt átvettük a képviseletet, és sikerült is bizonyos dolgokat megmentenünk.
 
- Ön sokat tett az unió bővítéséért, a Kárpát-medence szinte minden országában ugyanazt a beszédet mondta el az illető ország nyelvén. Az egyesült Európában megmarad a nemzeti nyelv szerepe?
 
- Ó, de mennyire. Ezt a saját tapasztalataimmal is alá tudom támasztani. Az Európai Parlamentben hét nyelven beszéltem, én voltam az egyedüli képviselő, aki magyarul is tudott. Ennek az lett a következménye, hogy minden magyar ügy hozzám került, pedig nem én húztam magamhoz. Az eredménye az lett, hogy én minden kommunista vezetőt személyesen ismertem, mert nem tudtak másokkal beszélni. Tartsuk fenn a mi nyelvünket, legyünk rá büszkék, mert nagyon szép.
 
- Végezetül engedjen meg egy személyes kérdést, de talán önnek a tiszteletet ébresztő életkora miatt már feltehetem: Mi a hosszú élet titka?
 
- Van egy célom, ami nem anyagi jellegű, hanem eszmei: a hazafiasság. Ha visszatekintek az utamra, hányszor de hányszor kellett azt hallanom, hogy a helyzet reménytelen, de nem adtam fel soha a nemzet reményét, és tényleg sikerült a független nemzetállam létrehozása. Istennek hálát adok azért, hogy itt lehetek.

"Nagyon büszke vagyok arra, hogy vannak gyermekeim, nagy családom van. György fiam itt él most Magyarországon, a Vöröskereszt elnöke, ő is egy kiváló ember, én mindig bízhattam benne. Elmesélnék róla egy kis történetet. Mikor ötéves volt, kicsit beteg lett, meghűlt. Én viszont még nála is betegebb voltam, de este lefektettem, behelyeztem az ágyába. Ekkor György felállt, és azt mondta, szeretne még valamit megbeszélni velem. Majd így szólt, papa, te nagyon beteg vagy, és arra is kell gondolnod, hogy egyszer meg fogsz halni. Én úgy érzem, hogy te nagyon szomorú vagy emiatt. De én szeretnélek biztosítani arról, számomra te viseled a piros-fehér-zöld zászlót. Ha majd kicsúszik a kezedből és leesik, tudnod kell, hogy mi itt vagyunk és továbbvisszük. "