Végre megújul az összekötő út Tapolca és Sümeg között

Tapolca, Sümeg - Uniós forrásokból újítják fel a két város közötti mintegy 14 kilométeres utat.

Tremmer Tamás

A beruházást követően az utazók július 20-a után vehetik birtokba az útszakaszt. Már rég megérett az idő a Tapolcát és Sümeget összekötő 73-19-es út felújítására. 

Most végre az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) forrásaira támaszkodva elkezdődhet a beruházás, aminek a költségvetése 542 millió forint. 

A projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkálatok kivitelezésével a közbeszerzési eljáráson nyertes Horváth-Ép Kft.-t bízta meg. 

A kivitelező kiszélesíti az utat, korrigálja a kanyaríveket, megerősíti az aszfaltburkolatot, kitisztítja az árkokat és megjavítja az átereszeket. A szakaszon található Viszlói-patak feletti híd és a tőle nem messze lévő időszakos vízfolyás feletti híd felújítását is elvégzik. 

Az átkelési szakaszokon a csapadékvíz elvezetését is megoldják, valamint forgalomtechnikai és biztonsági elemeket építenek ki.

A felújított szakaszokon várhatóan jelentősen csökken majd az utazási idő, az érintett települések könnyebben, biztonságosabban elérhetővé  válnak. A tervek szerint a beruházás 2009. július 20-ára elkészül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!