Zenei csábítás Adagio-módra

Veszprém - A népszerű Adagio vokáltrió koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a Városi Művelődési Központban vasárnap.

Szép Orsolya

A három énekes - Homonnay Zsolt, Balczó Péter (tenor) és Nagy Sándor (bariton) - már a műsor kezdetén leplezetlenül közölte szándékát, miszerint a nézőtéren ülő hölgyvendégek elcsábítására vállalkoznak zenés estjükkel, így aztán senkit nem lepett meg, hogy csupa romantikus, szívettépő szerzemény hangzott el a koncert során. 


(Fotó: Penovác Károly)

A vokáltrió a dalokat a már megszokott crossover stílusban adta elő, azaz népszerű hazai és külföldi popslágereket ötvözött klasszikus zenével, szimfonikus zenei alappal. Új köntösbe bújva csendültek fel többek között az ABBA, a Queen, Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, Balázs Fecó dalai, s természetesen számtalan musical-sláger. 

A popdalokban elrejtett melódiák kibontva, azaz adagio-módra, széles hangterjedelemben, lassú, kényelmes tempóban töltötték meg az egész termet.
 
A dominánsan nőkből álló közönség elbűvölését a három hősszerelmes nem bízta csupán a dalokra, hanem az összekötőszövegként elhangzott viccekkel, humoros, anekdotikus történetekkel is szórakoztatták a hálás rajongókat. 

A koncert során az énekesek igyekeztek testközelbe kerülni a hallgatósággal, próbálták megszólítani őket a dalaikkal, ami sikerült is, hiszen a közönség tapssal és lábdobogással hívta vissza őket a ráadásra.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!