Egymástól is tanulni akarnak

Veszprém - Az együttműködési lehetőségekről és a közös problémákról tárgyaltak a napokban a megyében működő kistérségi társulások munkaszervezeteinek vezetői - tudtuk meg dr. Francia Ferenctől.

Győrffy Árpád

A találkozót a veszprémi kistérségi társulás munkaszervezetének nemrég kinevezett vezetője kezdeményezte, hogy egymás tapasztalatainak megismerésével könnyíthessék saját munkájukat. 

Az egyes kistérségek munkaszervezeteinek rövid bemutatásából láthatóvá vált, hogy mind a feltételek, mind a feladatok és a működés oldaláról rendkívül sokszínű rendszerről van szó. 

A saját források kapcsán például kiderült, hogy a települések lélekszám szerint fizetett hozzájárulása 60-200 forint között változik egy-egy lakosra vetítve kistérségenként. 

A megbeszélés egyik fontos témája volt a kistérségeknél zajló belső ellenőrzési munka kiértékelése, és konzultáltak az aktuális pályázati lehetőségekről is. 

Megvitatták az egyes oktatási intézmények esetleges kistérségi fenntartású működtetésével kapcsolatos jogi, szakmai, finanszírozási lehetőségeket és más gyakorlati kérdéseket. 

A működési lehetőségek kapcsán merült fel az a feloldandó ellentmondás, hogy a különböző formában működő munkaszervezetek dolgozóinak eltérő a jogállása. 

Akkor például köztisztviselőnek minősülnek, ha egy polgármesteri hivatalhoz kapcsolódva végzi a munkát, ezzel szemben az önálló munkaszervezetek szakemberei közalkalmazotti besorolásúak. 

A munkaszervezet-vezetők abban állapodtak meg, hogy a jövőben rendszeresen tartanak hasonló megbeszéléseket. A nyár közepén Balatonalmádiba tervezett következő fórum egyik fő témája a tervek szerint a kistérségek gazdálkodása lesz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!