Város szökőkúttal

Balatonfüred – A közel kétmilliárd forintos Balaton Ékköve pályázat keretén belül a Vitorlás-téren új, egyedi tervezésű élményszökőkutat, illetve fastéget, úgynevezett Gyönyördét építettek. Az eddig szinte holt térre rögvest élet költözött, sőt úgy tűnik új látványossággal gazdagodott a város.

Martinovics Tibor

- Azt szerettük volna, hogy a tér, hűen a pályázat nevéhez, valóban a város egyik ékkövévé váljon. Ezt úgy gondolom, sikerült elérnünk. A tihanyi panorámát nyújtó, ücsörgésre, napozásra is lehetőséget adó fa stég, az úgynevezett Gyönyörde illetve a süllyesztett medencés, kővel burkolt, sajátos szökőkút új hangulatot ad a térnek. 


(Fotó: Győrffy Árpád)

Mindkettő már önmagában esemény, izgalmasabbá teszik a teret – vélekedett a város alpolgármestere. Kutas Árpád kérdésünkre elmondta, a szezonálisan működő szökőkút kivitelezése ugyan közel harmincmillió forintba került, és a jelentős vízpárolgás miatt a fenntartása sem lesz olcsó, mégis úgy tűnik megérte a beruházás, hiszen már az első hétvégén több százan, helyiek és turisták egyaránt, álldogáltak és fényképezkedtek mellette, sőt többen, főleg gyerekek fürdőruhára vetkőzve be is álltak a vízsugarak közé. 

– Egy új élményt és látványosságot adó közösségi tér lesz ez – tette hozzá az alpolgármester, aki ígéri, a város a későbbiekben sem lesz semmi jó elrontója, a szökőkút használatát nem kívánják szigorú korlátok közé szorítani.

A szökőkutat a több városi fejlesztésben, így például a Zákonyi sétány rekonstrukciójában is résztvevő Wallner Krisztina tervezte. – A kőből feltörő különböző intenzitású vízsugarakkal a hullámzást akartam érzékeltetni. 

Szándékaim szerint a szökőkút azt a lüktetést, azt a hullámzást jeleníti meg, ahogy a dombos táj lefut a tóhoz és találkozik a Balatonnal. A rózsakert adta félkörív erre kitűnő teret adott - fogalmazott a táj és kertépítész, aki hozzátette, Sopronban már tervezett egy ehhez hasonló süllyesztett szökőkutat, de ott azt csak ritkán üzemeltetik, így nem éri el a kellő hatást. 

Wallner Krisztina reméli, hogy Balatonfüreden megfelelő üzemeltetés mellett igazi látványosság, közösségi térformáló elem lesz majd a szökőkút, amelynek vízsugarait egyébként egy játékprogram irányítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!