Fogyasztóvédelmi internetes panaszoldal indul

Veszprém - Interenetes fogyasztóvédelmi panaszfórum kezdi meg működését augusztustól, ahol a kérdező egy órán belül választ kaphat a felmerülő kérdésére.

Kiss Nikolett

A Tudatos Vásárlók Egyesülete, a Veszprémi Pannon Egyetem, a Magos Fa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány, és társpályázóként a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ), valamint az IKUVÉH konzorcium támogatás nyert az Önkormányzati Minisztérium által A turisták mint tudatos fogyasztók és a vállalkozások fogyasztóvédelmi ismeretei fejlesztésének támogatása címmel kiírt pályázaton. 

A pályázat keretében létrejön egy internetes panaszoldal, ahol a kérdező egy órán belül választ kap kérdéseire. A fórum augusztustól működik, kezelését a Tudatos Vásárlók Egyesülete kezeli és koordinálja. 

A fórum mellett a fogyasztóvédelemmel és a turizmussal foglalkozó oktatást is tartanak majd országszerte a különböző területek szakemberei, s a programhoz elektronikus tananyag is készül. 

A pályázó szervezetek közös tájékoztató füzetet is kiadnak: a július végén, 500 ezer példányban megjelenő ingyenes kiadvány a tourinform irodákban lesz majd elérhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!