Se vele, sem nélküle - A klimatizálás fortélyai

Megyei körkép - Az év legmelegebb napjait nem könnyű elviselni. Kocsiban, munkahelyen, otthon csak kísérletezik mindenki az ablakokkal, huzattal, sötétítéssel, s ha van, a légkondicionáló berendezésekkel, hogy néhány fokkal hűvösebben tudja túlélni a hőséget.

Munkatársainktól

Se vele, sem nélküle ezzel összegezhető az emberek jó részének viszonya a légkondicionáló berendezésekkel kapcsolatban. Hisz ha nincs, sok helyütt elviselhetetlen a létezés is, ha viszont van, akkor minden napos zsörtölődés tárgya. Főleg munkahelyeken, ahol többen vannak, nagy a légtér, s vannak, akik jócskán, mások pedig alig részesülnek a légkondi jótékony áldásaiból.

Kinek a foga, szeme gyullad be, kinek a háta, feje, dereka fájdul meg a hűtőtestekből áramló hideg levegőtől, huzattól, s akkor még ott van a szellőztetés kérdése is: hiába ugyanis a kinti meleg, levegőt attól még muszáj kapni. Persze, a szakember szerint az igazán jól kiépített rendszerben nem történhet meg, hogy bárki is huzatot érezzen.

A klímaberendezések használata nagyon egyszerű, egy-két alapszabályt azonban nem árt betartani. A légkondikkal szembeni legfontosabb követelmény, hogy az emberek ne érezzenek huzatot, ne jöjjön rájuk a hideg, és az egész helyiségben egységes legyen a hőmérséklet.

Aki nem jut hozzá, annak a hagyományos módon kell hűtenie magát, bent marad a sötét szobában, elterül egy hűs fa árnyékában, netán sűrűn locsolja magát a köztéri szökőkutaknál.

Dolgozhatunk szabad téren a tűző napon, avagy odabent a gyártócsarnokban, melegünk mindkét helyen lehet. A zárt helyiség előnye, hogy klímaberendezéssel megfelelő hőmérsékletet tudunk előállítani. Azonban a klimatizálásnak is vannak fortélyai.

A leggyakrabban előforduló klímarendszer a split, vagyis az úgynevezett osztott klíma. A rendszer egy kül-, és egy beltéri egységből áll. Nagyon fontos mindkét egység optimális elhelyezése szakmai, hőérzeti, valamint építészeti szempontból egyaránt, tájékoztatta lapunkat Varga Csaba.

A két egységet megfelelő keresztmetszetű szigetelt rézcsőpárral kötik össze. Ezekhez kapcsolódik a vezérlőkábel, illetve a hálózati feszültséget biztosító kábel. A két egység közötti távolságnak korlátai vannak, minél a rövidebb a nyomvonal, annál kedvezőbb a kialakítása.

A beltéri egységnél fontos a huzat érzet elkerülése. Figyelni kell, hogy az emberekre közvetlenül ne jöjjön a hideg levegő, ezzel elkerülhető a megfázás. A kültéri egység elhelyezésénél figyelni kell az építészeti előírásokra, az optimális működésre, és az esztétikumra. Az üzemeltetés során a beltéri egységnél kondenzvíz keletkezik, melynek szakmai szempontból is fontos a jó elvezetése, ezzel sok kellemetlenséget előzhetünk meg. A klímaberendezés villamos árammal működik, ezért a megfelelő teljesítményű energiát is biztosítani kell hozzá.

A Klíma Tech Kft. ügyvezetője szerint, ha mód van rá, ajánlatos már az épület tervezésekor az elhelyezési lehetőségeket feltűntetni. Utólagos beépítésnél falfúrással illetve véséssel vagy kábelcsatorna felszerelésével lehet a csővezetékek nyomvonalát kialakítani.

A lakossági szintű klímaberendezések 2,5-3,5 kilowatt teljesítményűek, ami 50-120 légköbméterű helyiségek hűtését teszik lehetővé. A klíma hatásfoka nagyban függ attól, mekkora üvegfelülettel bír a helyiség, s milyen mértékű a napfény besugárzása. Egy átlagos lakossági légkondicionáló berendezés beszerelési költsége 60-70 ezer forint között mozog.

Varga Csaba leszögezte, a klímatechnika rohamos fejlődésnek indult a világban, az új irány a komplex, úgynevezett hőszivattyús alkalmazási mód. Ebben az esetben egy berendezés biztosítja a lakás teljes vagy részleges fűtését illetve hűtését, valamint használati melegvizet is előállíthatunk vele. Egy ilyen komplett rendszer kiépítése államilag támogatott, amihez akár 25 százalékos támogatás is igényelhető hozzá.

A klíma berendezések ma már nagyon sok lakás képéhez tartoznak hozzá. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy néz ki. Hála a dizájnereknek, ma már kiválaszthatjuk az otthonunk stílusához leginkább illőt, persze, ehhez azért mélyebbre kell nyúlni a pénztárcánkba is. Az úgynevezett mobil klímák (amelyeknek meg kell oldani a kültéri kivezetését!) 90-100 ezer forintba kerülnek, a már említett split klíma pedig 60-70 ezer forinttól kezdődik, a határ pedig mi más lehetne, mint a csillagos ég. Kapható virágmintás, pöttyös, színes, sőt képkeretes előlappal ellátott változat is, amelyben időről időre változtathatjuk a képet. Három dimenziós légáram, formatervezett távirányító, automaikus tisztítás, csendes üzemelés, párátlanító funkció, energiatakarékosság - ez mind mind az előnyök között felsorolható. Persze, ennek ára van, nagyjából 340 ezer forintot kérnek el érte.

Aki ezt nem teheti meg, vagy egyszerűen csak nem szereti a légkondicionáló berendezéseket, az még mindig vásárolhat ventillátort. Az általunk felkeresett  műszaki üzletben elmondták: a forróság beköszöntével jelentősen megnőtt ezen berendezések forgalma. Persze itt is nagy fejlődés ment végbe az utóbbi években: van időre állíthatós, több funkciós, távirányíthatós, asztali, álló, sőt oszlop ventillátor is. Utóbbi formásabb, s mivel kisebb helyet foglal, praktikusabb is, mint a hagyományos légkeverő berendezés. A kicsi,  asztali változat egyébként 4-5 ezer, az álló 8-10 ezer, a komolyabb, időzíthető, nagyobb teljesítményű pedig 20-25 ezer forintba is kerülhet.

Akinek nincs oly szerencséje, hogy légkondicionált helyiségben tartózkodhasson, annak a hagyományos módon kell hűtenie magát. Évszázados recept a besötétített szoba, a meleg kizárása, az esti nagy szellőztetés, de érdemes elterülni egy hűs fa árnyékában vagy vízparton. Menedéket nyújthatnak a köztéri szökőkutak, ahol sűrűn locsolhatják magukat az emberek.

S ne felejtsük el: ebben a hőségben a szokásosnál is jóval több folyadékot, azaz hideg, szénsavmentes vizet fogyasszunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!