Alapvető táplálékaink - Krumplifesztivál Olaszfalun - Fotókkal

Olaszfalu - Hetedszer szervezték meg szombaton a településen a Bakonyi Krumpliszüreti és Művészeti Fesztivált.

Varga Ibolya

A megnyitó ünnepségen a jelenlévőket Boriszné Hanich Edit polgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy Olaszfaluban sokan éltek főfoglalkozásként, vagy kiegészítő tevékenységként a káposzta és a burgonya termesztéséből. 

Ez a két alapvető élelmiszer számos változatban elkészíthető, ha van belőlük akkor már egy átlagos háziasszony főzéstudományával sem halhat éhen a család. 

Olyan sokféle receptet ismernek, hogy ez a két alapanyag hónapokig elegendő ahhoz, hogy még változatos is legyen az étkezés. 

Ezt be is bizonyították az asszonyok, akik szorgosan kóstoltatták a jobbnál jobb ételeket. A rendezvényen megjelent Deák Istvánné országgyűlési képviselő, aki igencsak elismerően nyilatkozott az asszonyok teljesítményéről és a bármikor könnyen elkészíthető receptjeikről.

A nap folyamán a burgonyatemesztés is téma volt és egy külön standon megsimerkedhettek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programmal. 

Az ebben a programban pályázattal elérhető pénzből már tavaly és idén is részesült Olaszfalu a falunap megszervezéséhez.

(Fotó: Kőrösparti Beatrix)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!