Badacsonyi szüret a hétvégén

Badacsony - A finom badacsonyi borok kóstolgatása mellett programok sora gondoskodik arról, hogy minden résztvevő jól érezze magát a az idei szüreti rendezvényen.

Szijártó János

Bemelegítésként már pénteken este Domján Tamás és Koktél együttes közreműködésével szüreti vigalomra várják az érdeklődőket a szervezők. Másnap, azaz szombaton reggel hét órakor aztán a horgászok mérik össze tudásukat a vízen. 

Délután, 15.45-kor koszorúznak az Ibos-háznál, majd 16.30-kor a szőlészek emlékoszlopánál a mólónál. Itt a parkban aztán játszóház, és egyéb bemutatók, míg a fesztiválsátorban változatos műsorok várnak mindenkit 11 órától. 

17 órakor Varga Miklós lép fel, majd utána, 18 órakor nyitják meg hivatalosan is a 2009-es Badacsonyi szüretet. Este 8-kor Márió zenél, utána utcabál következik. 

Vasárnap 10.15-kor a szőlőharang megáldása után kezdődik a szüreti felvonulás. A már délelőtt 11 órától zajló színes szüreti programok sorában Sasvári Sándor előadóművész is fellép 17 órakor, utána pedig Postás Józsi és az SMS együttes biztosítja a szüreti búfelejtőt a nagyérdemű számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!