Egzotikus madarak a nagyközönségnek

- Ilyen még nem volt, hazánkban legalábbis biztosan nem. Egyetlen díszmadártenyésztő önálló kiállítást rendez, bemutatva a nagyközönségnek negyven madárfaj közel százötven gyönyörű képviselőjét.

Szijártó János

Az első egzotikus díszmadár-kiállítást szeptember 26-án tíz órakor nyitja meg Tapolcán a városi rendezvénycsarnokban az Angolai Köztársaság magyarországi nagykövete. Joao Miguel Vahekeni jelenléte nem véletlen, hiszen hazája egyúttal a tapolcai Pócsi Béla által sikerrel tenyésztett, világbajnoki érmeket szerzett csodálatos madarak, a vörösbóbitás (angolai) turákók ősi élőhelye.

- A szóban forgó madarak egyedszáma mára nagyon lecsökkent az eredeti élőhelyen, így arra gondoltam, hogy felajánlok hat-hét pár turákót Angolának, a Tapolcára díszvendégként érkező nagyköveten keresztül. Annyit kérek csak cserébe, hogy én engedhessem el őket az angolai esőerdőben. Azt hiszem, ebből a kívülállóknak is nyilvánvalóvá válik, mi is a díszmadártenyésztés lényege. Megőrizni, óvni azt, amit a természet adott nekünk - mondta Pócsi Béla.

Majd megtudom a díszmadártenyésztőtől, hogy huszonhárom afrikai turákófióka jött a világra az idei évben nála, illetve két olyan madárritkaság is meglátta itt a napvilágot, mely nem sok díszmadártenyésztőnél születik hazánkban. A két aranyos kis madár a papagájfélék családjába tartozik, és nagyon nehéz eredeti hazájukon, Kubán kívül tenyészteni őket, mivel rendkívül érzékenyek. Mindenesetre Tapolcán ez most sikerült, és két Kuba Amazonnal gazdagodott a díszmadártenyésztő madárállománya. Ezek a ritka madarak a washingtoni egyezmény (C. I. T. E. S.) I-es függelékébe tartoznak, azaz különösen veszélyeztetettek. 

Háromhetes korukban úgynevezett egyedi azonosítóval, gyűrűvel kell ellátni őket. A gyűrű száma jelöli az országot, az évjáratot és a madár egyedi sorszámát.

- A fiókák gyorsan nőnek, és ha valami miatt nem sikerül a lábukra felhúzni a gyűrűt, akkor mikrocsipet lehet a tarkó bőre alá beültetni, de az ilyen madarak világbajnokságon már nem vehetnek részt - hangsúlyozta Pócsi Béla, azonban nála ilyen probléma nem merült fel. A többéves gyakorlat, tapasztalat és türelem inkább sikert hozott számára, hiszen az elmúlt két évben világbajnokságon is sikerrel mutatkozott be szép madaraival.

Tavaly Belgiumban a két arany-, két ezüst- és egy bronzérem megszerzése igazi hírnevet szerzett neki. A világ különböző pontjairól érkeztek a gratulációk, de itthon még külön személyesen köszöntötte a földművelési miniszter és a miniszterelnök is. Miután jóformán csak a madaraknak élt, soha nem tervezte a világversenyeken való részvételt. Aztán barátai, ismerősei rábeszélték a tavalyira, ahol még eredményt is elért. Így az idei olaszországi megmérettetés már egyszerűen kötelező volt számára. A turákókkal a számára előírt lágyevő szekcióban indult, ahol még számos madárfaj (család) is bemutatkozott. Egyebek között tukánok, arasszárik, trogonok (például kvézal, ami Guatemala címermadara), bajszikák, drongók, egérmadarak és a turákók családja. A tapolcai tenyésztő tizennégy madarat vitt a megmérettetésre, amelyek között volt vörösbóbitás, perzsa és Livingstone-turákó. A Piacenzában rendezett megmérettetésen madaraival két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett, s ezzel tulajdonképpen megismétel-te tavalyi remek belgiumi szereplését. A világversenyre egyébként húsz országból 3215 díszmadártenyésztő érkezett, akik összesen több mint huszonhétezer madarat mutattak be a szakmai zsűri számára.

Pócsi Béla persze most sem üldögél békésen a babérokon, folyamatosan dolgozik és természetesen már készül a 2010-es portugáliai világbajnokságra, illetve a szeptember 26. és 28. között megrendezendő I. Egzotikus Díszmadár-kiállításra.

(Fotó:  Szijártó János)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!