2009.09.15. 17:40
Életszeretet, vitalitás, dinamizmus - Napsütéses kiállítás Lovason
Lovas - Kiállítás nyílt Veszely Jelena alkotásaiból a közelmúltban, a Szobrok, akvarellek című tárlat a Nagy Gyula Galériában látható.
Csodálatos napsütésben, csodálatos helyen, a Nagy Gyula Galéria udvarán tartották Veszely Jelena tárlatának megnyitóját, melyen K. Pintér Tamás mondott köszöntőt. Kihangsúlyozta, több mint négy évtizede ismeri Veszely Jelenát, akinek kísérletező- és alkotókedve a mai napig megmaradt. A művésznő festményein és kisplasztikáin tetten érhető a családhoz való kötődés, a családszeretet.
A megnyitóbeszéd után Gopcsa Katalin művészettörténész beszélgetett az alkotóval, felemlegették Veszely Jelena életének első, meghatározó állomásait. Kiderült, hogy a Zágrábban született szobrászművész egyszerre végezte el a zeneművészeti és a képzőművészeti akadémiát, mert akkoriban még nem tudta eldönteni, hogy melyik pályát válassza. Gopcsa Katalin úgy fogalmazott: életszeretet, vitalitás, dinamizmus az a három szó, mely a szobrásznő művészetét leginkább jellemzi. Idézte Henry Moore-t, a huszadik század szobrászatának nagy alakját, aki szerint művésznek lenni annyi, mint hinni az életben. Veszely Jelena ízig-vérig művész.