Talány: az angol tenyésztők balekok vagy tudtak valamit?

- Nem értek a lovakhoz, amiből messze nem következik, de a lósporthoz sem. Csupán mindig érdeklődve olvasom (látom, hallom) a híreket Overdose-ról, a csodalóról, eredményeiről, betegségéről.

Novothny Ottó

Az angolok, ahonnan a négylábú származik, viszont úgy hírlik, ismerik a lótenyésztés csínját-bínját. Ezért aztán mindig is teljesen hihetetlennek tűnt a történet, hogy valaki 2006 végén megvásárolja (a másik fél pedig eladja bagóért, vagyis háromezer euróért) a lovat, majd a következő esztendőtől (a vétel után hét hónappal győzött először) a létező összes versenyt megnyeri Túladagolás. Az eredeti gazda tehát vagy idióta volt, vagy olyan laikus, hogy az egész világ rajta röhög.

A másik lehetőséget pedig csak halkan mondom: pontosan tudta, hogy Overdose patája gyenge, hajlamos a gyulladásra, sérülésre. Mert hiába rohant át a célszalagon két év alatt tizenkét alkalommal is az angol paci, élete legtermékenyebb időszakát mégiscsak betegen tölti.

A lovak megközelítőleg hatod-, ötöd- annyit élnek, mint az emberek, következtetésképpen Overdose leállása már két és fél, három esztendeje tart (valójában lóéletben számolva idén májusban derült ki a baj), és még ki tudja, mennyi ideig nem állhat rajthoz. Időnként még felröppennek róla a hírek, de csak a kezelésével kapcsolatban.

Franciaország után most Angliában próbálják helyrehozni a patást, de egyelőre bizonytalan a sorsa. Az angol sajtóban budapesti golyóként emlegett ló szállításnál is imádja a sebességet, százhúszas tempó alatt nyugtalan. A lovak és a sportolók felkészítése között rengeteg a közös jegy, ám tartok tőle: Overdose akkor lenne igazán csodaló, hogy ennyi kihagyás után győztesként térne vissza.

Címkék#Overdose

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!