Harci túra: versengő diákok

Várpalota - A Bán Aladár iskola tanulóinak sikerével zárult a Bakonykúti lőtéren hétfőn rendezett harci túra.

Szabó Péter Dániel

Rendhagyó kezdeményezés helyszíne volt, gyerekcsapatokkal népesült be tegnap az MH Bakony Harckiképző Központ kezelésében lévő Bakonykúti lőtér. A hideg, szeles időben a várpalotai iskolák, valamint civil szervezetek csapatai mérték össze tudásukat többek között kézigránátdobásban, paintball-lövészetben és hordágyon való mentésben.

 A hatfős diákcsapatok nagy kedvvel vetették bele magukat a terepen zajló küzdelembe, ahol az egyes állomásokon hivatásos katonák, illetve a Faller szakképző iskola nebulói segítették őket. Az első alkalommal megrendezett harci túrán  a Bán Aladár iskola  csapata  bizonyult a legjobbnak, ezüstéremmel zártak a Rákóczi-telepi iskola diákjai, harmadik a Nagycsaládosok Egyesületének hatfős kollektívája, míg a Bartos iskola tanulói különdíjban részesültek.

A házigazda MH Bakony Harckiképző Központ mellett a Honvédség és Társadalom Baráti Kör várpalotai szervezete vállalta magára a szervezés oroszlánrészét, az előkészületekből, valamint a lebonyolításból a palotai önkormányzat és a Hemo munkatársai is kivették részüket. A honvédség és a társadalom közötti kapcsolatok erősítésének következő állomása a Hazám, hazám című vetélkedő és technikai bemutató lesz, amelyet december 4-én rendeznek meg majd a helyőrségi művelődési otthonban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!