50 milliót nyert az MSZP-székházba bejegyzett szervezet

Ötvenmilliót nyert a Leader-pályázatok egyikén egy olyan alapítvány, amelynek levelezési címe az MSZP szombathelyi székházában van.

Vas Népe

A vidék fejlesztését uniós és hazai forrásból támogatja a Leader közhasznú egyesület.

Vasban több ilyen egyesület van, az egyik neve: Vasi Őrtorony Egyesület, ahol nemrégiben mintegy félmilliárd forintot osztottak szét a pályázók között.

Négy jogcímen lehetett pályázni: falumegújítás, vidéki örökség, turisztika, mikrovállalkozások. Az egyesület honlapján található eredménylistát alaposan áttanulmányozva különös nyertesekre bukkantunk.  

A győztesek között van például A Holnapért Alapítvány, amelynek levelezési címe az MSZP megyei székháza. Az alapítvány "Környezetvédelmi tábor a Rába-parton Zsennye" című pályázatára kapott 50 millió forintot.

Nagy Antal, aki az MSZP megyei alelnöke, a "Kvártély a Borostyánútnál" pályázatával nyert 41 millió forintot.

Feltűnő az is, hogy Nádasd és Táplánszentkereszt milyen sikeresen pályázott: a két településre csaknem 300 millió forint került.

Fidesz: MSZP-pénzzé válnak a Leader-források

Újabb bizonyítékok láttak napvilágot arról, hogy az MSZP gátlástalanul lenyúlja a közpénzt. A választások közeledtével - rettegve hatalma elvesztésétől - ezt egyre nyíltabban és pofátalanabbul teszi.

A hétvégi lebukás mintegy 100 millió forint - ennyit "nyert" az ilyen ügyekről elhíresült Leader-pályázatokon az MSZP Vas megyei alelnöke, illetve az az alapítvány, melynek levelezési címe az MSZP szombathely székháza. Az MSZP már a látszatra sem ügyel, lehet az állami, önkormányzati vagy uniós forrás: mindegy az MSZP-nek – elteszi.

Forrás: vasnepe.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!