Egymásra találtak - Markó István két bajnoki címet is nyert egy esztendőben

Veszprém - Hétszeres országos enduro bajnok. Ez sem hangzik rosszul, ám már kilenc bajnoki címért járó elsimerés sorakozik a polcán, hiszen 2009-ben két szakágban is a legjobbnak bizonyult.

Novothny Ottó

A nyílt enduro bajnokságon (terepmotorozás) a magyar résztvevők mellett osztrák, szlovák és horvát sportolók is rajthoz álltak. Az idei tervezett hat futamból négyet rendeztek meg.
 
- Kettő környezetvédelmi okok miatt elmaradt - mondta Markó István, aki enduro és cross country (XC) szakágban is első helyen végzett az országos bajnokságban. 

- A furcsa az az egészben, hogy nem a magánterületek tulajdonosai akadályozták meg a versenyeket, hanem a vadászok, akik ugyanúgy vendégek ott, mint bárki más.

Mindettől függetlenül a négy futam is éppen elég komoly erőpróba elé állította a Suzuki Team tagját.

- A csapat vezetői kértek meg, hogy a 450 köbcenti feletti kategóriában rajtoljak - mesélte a veszprémi fiatalember. 

- Nehezen találtunk egymásra, az új gép és én. Eleinte voltak gondjaim, de aztán belelendültünk és végül sikerült megszereznem a bajnoki aranyérmet, míg az abszolút értékelésben a második helyen végeztem.

A motoros azonban nem elégedett meg ezzel az egyetlen versenysorozattal, kétkerekűre ült a Cross country bajnokságban is.

- Ez egy teljesen új kupasorozat - avatott a részletekbe. - Alkalmanként öt óra folyamatos menetet jelent, 10-15 perces körpályán. Lehet indulni párban, amikor a váltásnál csak pacsiznak a társak és a másik mehet tovább.

Én egyéniben neveztem, ami azt jelenti, hogy néhány másodpercig lehet csak pihenni, hiszen tankolással együtt nincs egy perc a megállás. Ezzel együtt arra büszke vagyok, hogy minden futamon a negyedik-hatodik hely között végeztem, több párost is megelőzve.

István elmondta, hogy  kemény erőpróba ez a versenyforma, de egyre népszerűbb. Jövőre már hivatalos bajnokságot indítanak.

- Nézhetőbb és izgalmasabb mint a hagyományos enduro - vallotta be a Husqvarna típusú motorral startoló sportoló. 

- Azt gondolhatná az ember, hogy az öt óra sok, ennyi idő alatt teljesen szétszóródik a mezőny. Ez azonban nem így van, lekörözés például nem történt, viszont előfodult, hogy másodpercek döntöttek a helyezésekről.

Nagyon kell figyelni, miközben versenytempóval száguldunk olyan terepen, ahol még csak földút sincs. Megtörtént, hogy az egyik riválisom az utolsó köröket olyan izomgörcsben teljesítette, hogy majdnem feladni kényszerült a versenyt.

- Jövőre is szeretnék mindkét szakágban elindulni és persze újra a dobogó tetejére állni, amíg bírom, addig szívesen versenyzek - fejezte be Markó István.

*

Markó István harmincegy esztendős. Negyven év felett úgynevezett old boy kategóriában lehet versenyezni. Persze erre még sokáig várni kell.

Természetesen számol azzal, hogy egyszer minden sikersorozat végetér, de szerinte még van ideje ezen tépelődni: egyáltalán nem lepődnék meg, ha az első helyem veszélybe kerülne, hiszen egyre jobban jönnek a fiatalok.

Persze önként eszem ágában sincs félreállni mondja. Utóbbit valószínűleg a támogatók sem engednék meg, hiszen a Suzuki csapat egyik alapembere.
 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!