Szeged-MKB Veszprém KC: A bajnokság két legerősebb csapata találkozik vasárnap

Veszprém - Az ősz egyik legjobban várt összecsapása következik a Budapest Bank kézilabdaligában: vasárnap Pick Szeged-MKB Veszprém KC rangadót rendeznek.

Horváth Gábor

A honi pontvadászat két legerősebb együttese csap össze egymással vasárnap 12.15-kor. Az egy hónapja kinevezett Dragan Djukic vezetésével egyre jobb formába lendülő, második Pick a száz százalékos mérleggel listavezető Veszprémet fogadja.
 
- Úgy látom, hogy a Szeged az utóbbi időben erősödött, javult a csapatszelleme, s ez mindenképpen kollégám érdeme. A csapat védelme stabilizálódott, támadásban pedig háromnégy olyan taktikai elem került előtérbe, amely korábban nem volt jellemző, ezáltal kreatívabbá vált az alakulat játéka. Ha ehhez hozzávesszük, hogy vetélytársunk erős, nemzetközi szintű kerettel rendelkezik, beláthatjuk, nagyon nehéz mérkőzésre kell számítanunk - nyilatkozta lapunknak Mocsai Lajos.

A veszprémiek vezetőedzője elmondta: a speciális felkészülésre ugyan csak kevés idő állt csapata rendelkezésére, ezt igyekeztek a leghatékonyabban kihasználni.  Igazi rangadóhoz méltó hangulatot, látványos, nagy küzdelmet, de sportszerű mérkőzést várok. Az összecsapás végkimenetelében várhatóan meghatározó lesz a kapusok és a védelmek teljesítménye - tette hozzá a mester.
 
- Fejlődtek a szegediek, minden meccsüket láttam, jobban összetartanak és javult a védekezésük is, de nyerni megyünk az otthonukba - jelentette ki határozottan Gulyás Péter, a Veszprém jobbszélsője, aki megjegyezte: rangadóra készülnek, amelyen szerinte képesek lesznek saját játékukat ráerőltetni az ellenfélre és elhozni a pontokat a Tisza-partról.

A válogatott kézilabdázó valószínűleg egyik legjobb barátjával is kénytelen lesz majd szembenézni a találkozón, kapusposzton ugyanis Liszkai Szilveszter is a szegediek rendelkezésére áll.

A Veszprém által erre a szezonra kölcsönadott hálóőr óvatosan fogalmazott a vasárnapi találkozóval kapcsolatban. 

- Igaz, hogy Djukic érkezése pozitívan hatott a társaságra, de még messze nincs kész a csapat. Az sok mindentől függ, hogy mit hoz az MKB elleni meccs - válaszolta érdeklődésünkre Liszkai Szilveszter, hozzátéve: második alkalommal (a Szuperkupa-döntő volt az első) talán már nem lesz olyan nehéz, de mindenképpen érdekes lesz nevelőcsapata ellen pályára lépni.
 
Elképzelhető, hogy néhány hetes kihagyás után vasárnap újra a veszprémiek rendelkezésére áll Marko Vujin, de azt még nem tudni, mekkora szerepet kaphat a balkezes átlövő. A héten Noé Judit vezetésével rehabilitációt végző szerb játékos térdszalagját a hétvégén ismét megvizsgálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!