Kitéptek a falból egy bankautomatát Ajkán (frissítve)

Kedden 1 óra 50 perckor ismeretlen elkövetők kifeszítették a Szabadság téren lévő bank ajtaját, és az előtérből kiszakították a pénzkiadó automatát.

Kiss Nikolett

Az ismeretlen elkövetők összesen mintegy 10,5 millió forintos kárt okoztak a banknak. (Ebből az automata kazettájában található összeg 7,4 millió forint.)

A bűncselekményt végrehajtó öt tettes egy ezüstszínű, feltehetően Audi típusú személygépkocsival érkezett a helyszínre. Az ATM-et a helyéről kötéllel kitépték, majd zsákmányukkal ismeretlen helyre távoztak. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket.

 

Veszprém megyében október 14-én Devecserben kísérelték meg utoljára hasonló módszerrel pénzkiadó automata lopását. Az országban idén már mintegy ötven esetben vált ATM bűncselekmények célpontjává.

 

Nincs kizárva, hogy az egyes esetek között összefüggés áll fenn. Habár több különböző bank sérelmére követték el ezen bűncselekményeket, nyomravezető díjat még nem ajánlottak fel a pénzintézetek. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a tettesek kézre kerítése érdekében 1 millió forintos nyomravezetői díj kitűzését kezdeményezi.
  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!