Lurkóland Tobrukban?

Balatonfűzfő - A 15,5 hektáros tobruki területén tervezett beruházásokról tartott vetítéssel egybekötött bemutatót kedden dr. Rudas László, a Muthermal Kft. ügyvezetője a város vezetőinek, valamint a testület több tagjának.

Halmos György

A tervek szerint egy 200 szobás wellness-szálloda mellett tizenegy, egyenként tizenkét apartmant tartalmazó ház is épülne. A terület 71-es úthoz közeli részén egy kétezer fő befogadására alkalmas konferenciaközpontot létesítenének mélygarázzsal, valamint parkolóval, ahol több mint négyszáz gépjármű férne el. A bemutató során elhangzott, hogy a konferenciaközpont kulturális- és sportrendezvényeknek is otthont adna.

Rudas László bejelentette, hogy tárgyalt a Lurkóland holland ügyvezetőjével, és kész arra, hogy ajánlatot tegyen a cégért. Rudas László szerint, ha sikerül megegyezniük, akkor a Lurkólandot a tobruki területükre telepítenék, ugyanis véleménye szerint ott jobb és nagyobb helye lenne a gyermekcentrumnak. Úgy vélekedett, hogy a Lurkólandnek mindenképpen meg kell épülnie, vagy az eredeti helyszínen, esetleg Tobrukban a területükön. (Már többször is írtunk arról, hogy a Lurkóland megvalósításhoz 242 millió forint uniós támogatást biztosítanának a regionális operatív program keretében; a szükséges saját önerő megvan, azonban a banki kölcsönhöz továbbra is hiányzik a megfelelő biztosíték a vállalkozónak.)

Az ülésen elhangzott, hogy a polgármester és a két cég ügyvezetője hamarosan tárgyalóasztalhoz ül a fejlesztéssel kapcsolatban. A befektető vázolta azt az elképzelését is, hogy a tobruki strandot a jelenlegi parkolóhely irányába lehetne bővíteni. A strandolók a konferenciaközpontnál lévő parkolóban hagyhatnák járműveiket, és elektromos kisvonattal juthatnának le a vízpartra. A strandra igyekvők térítés ellenében igénybe vehetnék a wellnessközpont, a családi élmény és kalandpark szolgáltatásait.

Dr. Keil Kálmán alpolgármester arról beszélt, hogy nehezen tudná elképzelni a parkoló megszűntetését. Ezzel csökkenne a strand komfortja, miközben pluszszolgáltatást nem tudnak nyújtani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!