Nyájösztön

Rossz évünk volt. Nemcsak tartalmában, hangulatában is.

Varga Domokos Péter

Az utóbbi engem legalább annyira zavart, mint az előző. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy az ország bajait jó kedvvel kellett volna elviselnünk, hogy indokolatlanul voltunk rosszkedvűek.

Mert nincs miért örülnünk, ha a gazdasági bajok egyre súlyosabbak, ha azzal vagyunk kénytelenek szembesülni, hogy választott kormányunk, de leginkább a parlamenti többsége tehetetlenkedik, leragad a szólamoknál, azon felül nem tesz semmit.

Azaz valamit mégis, lemond a miniszterelnök, és vállalja a rá eső felelősséget a hibás gazdaságpolitikáért.

A Bajnai-kormány itt most csupán egy mellékmondatot fog kapni, nem mintha nem érdemelne többet azért, mert elkezdte a sokat halogatott válságkezelést és konkrét eredményeket is elért. (Az persze egy másik kérdés, mit érzékelünk mi abból, hogy kevesebb az ország hiánya.)

Mégis lehetett volna jobb a hangulatom, ha azt látom, a baj összehoz bennünket. De nem, az ellenzéknek semmi sem volt drága, folyamatosan azt éreztem a megnyilatkozásaik mögött, hogy annál jobb lesz nekünk, minél rosszabb az országnak. Tessék mondani, miért lett egy szimpla közegészségügyi kérdésből, a H1N1 elleni oltásból is politikai ügy?

Tudom, a választás évében lehetetlent kívánok, mégis azt szeretném, hogy az idén a bajban kapaszkodjunk egymásba. Ne mint a birkák a nyájban, hanem mint az értelmes emberek.

Címkék#jegyzet
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!