Polgárőrök a Cholnoky-lakótelepen - Nem hivatalosan már járőröznek

Veszprém - Bármennyire is furcsán hangzik, a Cholnoky-lakótelepen újjáalakulóban lévő polgárőr egyesület leendő elnöke a Dózsa-városban lakik, ő korábban a helyi önkéntesekhez kötődött.

Mátételki András

- A lányom két évvel ezelőtt költözött le családjával a fővárosból erre a lakótelepre, ahol sok volános munkatársam is él - mondja az 57 éves Nagy György, aki jelenleg betegséggel küszködik, ezért nem alakították még meg az egyesületet. - Sokszor hallottam ismerőseimtől, hogy idegenek törtek be a lakásokba, illetve besurrantak, másnak feltörték a kocsiját, vagy éppen ellopták az autójáról a kerekeket. Nyáron jellemző a sok részegen hangoskodó, s ugyancsak gond van a hajléktalanokkal. Ezért is fontos, hogy minél előbb megalakítsuk a csapatunkat, aminek jelenleg csak 13 tagja van.

A szerveződés tavaly novemberben kezdődött, amikor néhány önkéntes elkezdett járőrözni a paneldzsungelben. Karácsony előtt két autót ugrasztottak ki egy áruház parkolójából, ugyanis saját gépkocsijukra már feltették a Polgárőrség feliratot. Mivel az idegen autók villámgyorsan, kivilágítatlanul elhajtottak, nem sikerült leolvasni a rendszámukat. Ügyeletet adtak az általános iskola környékén is, amikor a diákok rendezvényt tartottak.

Két képviselő, dr. Hudvágner Tamás és Vereskuti Béla segítséget ígért a formálódó csapatnak, így ismét birtokukba vehetik az elődöktől örökölt irodát a Cholnoky 11. alatt. Mivel az előző vezetés nem költött el 300 ezer forintot, így meg tudják majd venni azokat az alapfelszereléseket, amelyek induláshoz elengedhetetlenül szükségesek. Túl ezen, az irodájukat is még rendbe kell hozniuk.

A jövőben szeretnék a létszámukat gyarapítni, hogy minél többet lehessenek kint az éjszakában. Számítanak a nyugdíjasokra is, akik jelzést adhatnak nekik a környezetükben felbukkanó gyanús személyekről. A klubkönyvtár vezetője felajánlotta nekik, hogy nagyobb létszámú programjaikat náluk megtarthatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!