Személyes hangvétel - Veszely Lajos festőművész kiállítása Budapesten

Budapest - A Balatonalmádiban élő festőművésznek, Veszely Lajosnak a budapesti VAM Design Center galériában nyílt kiállítása, Szakadt vitorláim címmel.

Balla Emőke

A Budapest belvárosában, a Király utcában lévő VAM Design Center földszinti aulája, átriumos udvara hatalmas kiállítótér, hétfőn este itt rendezték Veszely Lajos festőművész bemutatóját. Az alkotót szűkebb pátriájában is szeretik, ezt bizonyította, hogy a megnyitóra sokan elkísérték őt: Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Balatonkenesén és Veszprémben élő barátai, ismerősei, de jöttek a Balatonhoz kötődő, ám a fővárosban élő művészetkedvelők is.

Vincze Miklós, a VAM Design Center ügyvezető igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott: bízik benne, hogy egy nagy ívű, sikeres együttműködés kezdete a mostani, Budapest és a Balaton, a balatoni régió között. Keszey János Balatonalmádi polgármestere balatoni üzenetet, üdvözletet vitt a budapestieknek. Veszely Lajos közéleti, művészeti és menedzseri szerpét méltatta; nevéhez fűződik a húsz éves Balatoni tárlat ötlete, megvalósítása, a padlásgaléria kialakítása a Városházán.

Sipos Endre művészeti író egy-egy alkotás elemzésével Veszely Lajos titkát próbálta megfejteni. Képei és különleges technikával készült síkplasztikái ember és természet viszonyáról, a három őselem, föld, víz, levegő hármasáról, a művész irántuk érzett tiszteletéről mesélnek. A Szakadt vitorláim cím személyes hangvételű; szimbólum, az élet, a folyamatos útkeresés jelképe. Életünk során mindannyian újabb és újabb cél felé hajózunk, vitorlánk egyre tépettebbé válik, de előbb-utóbb felsejlik a túlsó part.

Az átriumos udvar egyik felén rusztikus, lehetfinom akvarellek találhatók, a másik oldalon olajfestmények, tójelek, jégbe zárt látomás, télfogság, tűnő pillanatok. A síkplasztikák a múló időre, a transzcendentális világra emlékeztetnek. Az absztrakt kompozíciók nemcsak szemünkre, de valamennyi érzékszervünkre hatnak.
Veszeli intellektuális alkotó, elemi, emberi problémák foglalkoztatják, mondta a művészeti író. Plasztikai érzékletesség, mívesség jellemzi őt, képeit kozmikus lendület és misztikum hatja át, színhasználata impresszív és expresszív. A teljességet akarja megragadni, az örökkévalóságot.

A több stílust és technikákat felsorakoztató kiállítás március 15-ig tekinthető meg a VAM Design Centerben. A megnyitón Balatonalmádi Város Vegyeskara adott rövid műsort, Demel Eszter vezényletével.

 

Multikulturális rendezvényközpont

A 2007. szeptemberében nyílt meg a VAM Design Center Kelet-Európa legnagyobb exkluzív multi-kulturális rendezvényközpontja. Az egykor Hild Hózsef által tervezett 150 éves műemlék épület egy merész, de a műemlék jelleget megőrző felújítás és átalakítás nyomán legynyűgöző belső átriumos udvart kapott.

Az épületkomplexum 11500 m2 alapterületű, 5000 m2 bérelhető kiállító és rendezvénytérrel rendelkezik, az üvegtetővel fedett 670 m2-es átriumos udvar 670 négyzetméteres.

Az ötletgazda-tulajdonos Vinze Miklós elképzelései szerint Budapestet egy olyan épülettel gazdagítja, amely funkciójában a szellemi termék alkotás világának háza, a világszínvonalú fejlesztők és fejlesztések otthona.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!