Balatonakali szégyenfoltja

Balatonakali - Elhanyagolt szőlőbirtokok csúfítják a település határát. A helyiek szégyellik magukat, de nem tehetnek semmiről.

Tremmer Tamás

Biztosan mások is így vannak ezzel, de nekem már sokszor szemet szúrt, hogy Balatonakali határában, a 71-es főútvonal mentén több tíz hektáron át elvadult területek találhatók. Az egykoron szőlőbirtokok ráadásul főútvonal mellett és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén fekszenek. A település büszke az értékeire, de ha idegen ezt a dzsungelt látja, mit gondolhat Akaliról?

A helyzet Balatonakaliban már régen kiverte a biztosítékot, nyugtatott meg Molnár Lajos önkormányzati képviselő, csakhogy nincs eszközük a változtatáshoz. A helyiek érzelmileg is kötődnek a határban fekvő területekhez, ezért fájdalmas számukra ezt az elhanyagoltságot látni.

A képviselő elmondta: a több mint negyvenhektáros táblát a '60-as években az akaliak telepítették be szőlővel. Mindent társadalmi munkában végeztek, s büszkék voltak rá, amikor termőre fordult. A szőlőre vigyáztak, hiszen hozzá tartozott a falu képéhez. Soha nem gondolták volna, hogy egyszer idáig jutnak: csípni fogja a szemüket.

A '90-es évek elején ezt a területet is kijelölték kárpótlásra. Az ország minden részéről érkeztek a licitálásra, volt, aki több táblát is tartott a kezében. Az emberek egymás torkának estek a szőlőért, ebben az ütközetben a helyiek maradtak alul: - Az rendben van, hogy megszereztek akali területeket, de ha ennyire kellett nekik, miért nem művelik? - kérdi Molnár Lajos.

Több irányba is elindultak, hogy legalább valamit változtassanak, de magántulajdonról lévén szó, ami eszköz a kezükben van, az a semmivel egyenlő. A tábláknak van ugyan gazdájuk, de évek óta úgy tűnik, gazdátlanok, és ezt az akaliak nagyon nehezen akarják tudomásul venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!