Esőverte civil nap Veszprémben

Veszprém - Most éppen nincs világnapja, különösebb apropója, de a civilek éppen május elejét, közepét szemelték ki, hogy felhívják magukra a figyelmet.

Horváth Éva

Ennek itthon valószínűleg egyik oka, hogy május 20. a személyi jövedelemadó bevallásának határideje, s ekkor lehet az adó egy százalékát egyebek között a civil egyesületeknek felajánlani. Jó, ha így is megmutatják magukat.

Veszprémben sokáig a Gizella napok keretében tartottak civil napot, négy éve úgy döntöttek a Civil Kerekasztal résztvevői, hogy önállósulnak. Idén – mint most kiderült - éppen a tavasz legpocsékabb hétvégéjét szemelték ki, szombaton várták a Kossuth utcára az érdeklődőket.

Készültek: 35 helyi egyesületnek osztottak asztalokat, paravánokat bemutatkozásra, beszerezték a halat a főzőversenyre, meghirdették öt sportágban a versenyeket, színpadot béreltek, műsort szerveztek egyesületek, amatőr csoportok közreműködésével. De az időjárás keresztül húzta terveiket.

A sport- és halászlé főző versenyek elkezdődtek. Az egyesületek mérsékelt lelkesedéssel pakoltak ki, majd össze az esőben és szélben. Amikor kiderült, hogy vörös riasztást adott ki a meteorológia, gyorsan átszervezték a programot. Műsor lemondva, eredményhirdetés előbbre hozva. Így délután egy körül kiderült:  hat csapat közül a veszprémi pénzügyi tanácsadók főzték a legjobb halászlét (bajai módra, tésztával) .

Interneten szavazást hirdettek, ki kapja a Sporttal Veszprémért díjat elsőként. Illusztris jelöltek között Szalai Tamás, a Simonyi iskola nyugdíjba vonuló testnevelője lett az első. A Pro Civitate díjat  idén a Baross Gábor Vasútmodellező Kör vehette át.

Címkék#civil nap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!