Minden nő megtalálja benne a saját történetét

Ugyan az első oldaltól fogva sejteni lehet, hogy a happy end nem marad el, azért szórakoztató, vicces és nem utolsósorban tanulságos is Jill Mansell Szólóban című csajos regénye.

B. Virág Rita

A nőknek, csajoknak szóló írásokat mindig kételyekkel fogadom, mert bizony kevés akad, amelyik képes megütni egy viszonylag normális színvonalat. Minden nőnek jár egy kis Jill Mansell - írják az angol írónő könyveinek borítójára, amivel a Szólóban című regényét olvasva teljesen egyetértek.

Lehet sírni, nevetni, jól megdöbbenni, dühöngeni, romantikázni, és természetesen nem hiányozhat a szex, az erotika és az intrika sem. Olyannyira élethű helyzetekkel találkozunk, hogy sokszor éreztem azt, mintha korábbi jómagam vagy szingli barátnőim bonyolult életét hallgatnám a férfiról, akit imádnak, de fütyül rájuk, a pasiról, aki lóg rajtuk, udvarol, de minek, mert az nekik nem kell, a sármőrről, akivel csak az ágyban érzik jól magukat. Szerintem egyébként nemcsak én, minden nő megtalálja benne saját történetét.

Már a kezdés is nagyszerű, az írónő nem teketóriázik, in medias res, sokkolóan belevág a közepébe: a szép és tehetséges festőnő Tessa Duvall egy unalmas partin megismerkedik a város első számű nőcsábászával, a hipermilliomos és sármos Ross Monahannal. Nincsenek illúziói, a lány pontosan tudja, hogy az elképesztően jóképű fickót csak egyvalami érdekli, és mi tagadás, Tessa is szívesen adja át magát az élvezeteknek. Pár héttel később azonban főhősünk, miután négy sonkás-tojásos szendvicset egy ültő helyében felfal, rájön, hogy az egyéjszakás kalandnak következményei lettek: kisbabát vár.

A rendkívül temperamentumos, önérzetes és gyönyörű Tessa úgy gondolja, nem ő az első nő a világtörténelemben, aki egyedül vág neki a nagy feladatnak, és úgy dönt, egyedül neveli fel gyermekét.

Ross, akinek átható tekintetét az olvasó is magán érzi, viszont nincs hozzászokva, hogy kikosarazzák és nemet mondjanak neki, főleg akkor, ha életében először szerelmes lesz. Persze Tessa is viszonozza a heves érzelmeket, de hogy ne unatkozzunk, kesze-kusza, olykor vicces, vidám, néha pedig sírós, szomorú, váratlan helyzeteken, kalandokon keresztül valósul meg a nagy egymásra találás.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!