2010.08.09. 19:25
Álom és valóság
"Borzasztó és gyönyörű!" - ennyit mondott röviden a barátom a felújított balatonfüredi Kisfaludy strandról.
Imi öt év után látta újra a sokak által kedvelt fürdőhelyet. Gyerekkori haverom időnként eljön pár napra az Alföldről, kicsit dumálni, kirándulni, strandolni - pihenni.
Megérkeztek, lecuccoltak, ebédeltünk és már mentek volna a vízre a nagy kánikulában. Mondtam nekik, Arácsot a hírek szerint szépen felújították. Kellemes emlékek fűzik Imiéket a volt szabad strandhoz, először jó húsz éve jártak ott a feleségével még a kapcsolatuk első heteiben. Nem gondoltam volna, hogy most csalódás éri őket.
Pedig a strandfejlesztésben közreműködő fővárosi cég sajtóközleményében rózsaszínűre festi az eget. A július 16-i átadás napján kiemelték, hogy a negyedmilliárd forintos beruházás a tikkadt vendégek igényeinek felmérése alapján történt.
A győzelmi jelentés sorolja a fejlesztéseket: megújultak a fogadóépületek, az öltözők, a mellékhelyiségek. A kisgyerekeseknek pelenkázót alakítottak ki, a fiatalok állandó homokos sportpályát és internet-hozzáférést kaptak. A kerékpárosok biztonságban tudhatják bringájukat a strandolás idejére. Zárhatóak az öltözőszekrények, van értékmegőrző. "Életkortól függetlenül mindenkinek jó hír, hogy a strandot szépen parkosították" - hangsúlyozza a közlemény.
Barátom erre azt mondta: "Budapest messze van, onnan másnak látszik a vidéki valóság". Imiéket a strand mindkét bejáratnál elvarázsolta: fürdővároshoz méltóak a tetszetős, modern épületek, kis területen csodaszép a pázsit, színpompásak a virágágyások.
A fürdőhely nyugati felében viszont, ahol korábban feltúrták a földet és füvesítettek, jórészt sárban, porban napoznak a vendégek. Sok helyen kiégett a drága pénzért sebtében lerakott gyepszőnyeg.
Az apró szemű kaviccsal kevert fűmag meg sem eredhetett, ahol mégis, ott kitaposták a csenevész fűszálakat. Kő és betondarabok meredeznek ki a vadonatúj járda gazos rézsűjéből.
A terület egyenetlen, a lapályos részeken pang a kilocsolt víz, nagy a dagonya. Zöldes tócsák bűzlenek a szabadtéri zuhanyozók környékén. A Koloska-patak átépített medre sem lehet - egyelőre - büszkesége a strandnak.
Szóval Imi mostanában biztosan nem megy Arácsra. Bár napszúrást is kaphatott a nagy hőségben vagy nem ott jártak, hiszen a sajtóközlemény egyik mondatában a tiszafüredi Kisfaludy strandot említik...