Családi tragédia Ácson - 12 késszúrással ölte meg élettársát a férfi

Először élettársát, majd annak két gyermekét ölte meg az a 28 éves férfi, aki ezt követően önmagával is végzett a Komárom-Esztergom megyei Ácson - mondta el szombati sajtótájékoztatóján az ORFK szóvivője.

MTI

Makula György ismertetése szerint a férfi megvárta, míg a család aludni megy, ez után ölte meg a nőt 12 késszúrással. A helyszíni szemle alapján az áldozat felébredt és megpróbált védekezni - tette hozzá. 
Az elkövető ezt követően átment egy másik szobába, ahol a gyerekek aludtak, és velük is végzett. Az egyik kisfiú testén 30, a másikon 50szúrásnyomot találtak. Végezetül a férfi megfürdött, tiszta ruhát vett, és felakasztotta magát - közölte a szóvivő.
Makula György a további részletekre kitérve elmondta, hogy a gyilkosságok a családi ház felső szintjén történtek. A férfi minden áldozatával másik késsel végzett, és ezeket otthagyta a holttestek mellett.
Egyúttal négy másik kést helyezett el a felső szintre vezető lépcsőn - fűzte hozzá.
A szóvivő a tett feltételezhető okaként a család kilátástalan anyagi helyzetét, illetve a pár megromlott élettársi viszonyát nevezte meg.
A felfedezés körülményeit ismertetve kitért arra is, hogy a férfi testvére szerdán többször is próbálta hívni a családot, majd miután nem tudott velük telefonon beszélni, csütörtökön elment a házukhoz. Az épületbe nem sikerült bejutnia, ezért hívta a rendőröket, akik betörték az ajtót, és ekkor tárult a szemük elé a szörnyű látvány.
Makula György beszélt arról is, hogy elkövetés idejét igazságügyi orvos szakértő vizsgálja, de támpontot nyújthat, hogy kedden este még látták a családot a ház udvarán, szerdán viszont már nem.
 A szóvivő egyaránt cáfolta azokat a felröppent híreket, hogy az ORFK magához vonta volna a nyomozást, hogy a helyszínen lett volna egy ötödik személy is, illetve, hogy amikor kollégái bejutottak a házba, még bárki élt volna az áldozatok közül.
Azt viszont elmondta: a férfit múlt héten szombaton egy öngyilkossági kísérlet után beszállították az esztergomi kórházba, de onnan másnap önszántából távozott.
Arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy a kórház eljárását vizsgálják-e, ahogy arra sem válaszolt, hogy a gyermekek felébredtek-e a dulakodásra.
Azt viszont elmondta, hogy a férfi nem hagyott búcsúlevelet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!