Az LMP visszautasítja a Societas felvetését

Budapest - Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje pártja aktivistái nevében is visszautasította a Societas elnökének véleményét, aki szerdán azt mondta: "felmerülhet", hogy az LMP nem egyedül gyűjtötte össze az ajánlószelvényeket.

MTI

Jávor Benedek szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy ilyen és hasonló vádakat már a tavalyi európai parlamenti, illetve az idei országgyűlési választások előtt is megfogalmaztak velük szemben.

Az LMP főpolgármester-jelöltje közölte: ha bárkiben felmerül a gyanú azzal kapcsolatban, hogy az LMP nem megengedett módszerrel gyűjti az ajánlószelvényeit, akkor az tegyen feljelentést az ügyben.

Emlékeztetett arra, hogy amikor az LMP-t megkeresték egy olyan ajánlattal, hogy ajánlószelvényeket adnának el nekik, ők feljelentést tettek.

Sass Szabolcs, a Societas elnöke a nap folyamán azt közölte: keddről szerdára virradó éjszaka, a "hosszú cédulák éjszakáján" csoda történt, ugyanis háromezernél is több szelvényt sikerült begyűjtenie az ellenzéki pártnak, majd szerdán délelőtt még további 3500-at.

Sass Szabolcs szerint - ismerve a gyűjtés eddigi ütemét - ez "minimum bravúros teljesítmény". Azt kérdezte: lehet, hogy "egy bizonyos talicskáról" estek le ezek a szelvények? Arra a kérdésre, hogy ezzel mire céloz, csupán azt válaszolta: "felmerülhet", a párt nem egyedül gyűjtötte a cédulákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!