1956 és a felelősség

Címkék#várpalota

Várpalota - A világos értékek melletti elkötelezettség adta a forradalom tisztaságát, azt a sokat hangoztatott egységet, ami az egymás iránti megértésnek és szolidaritásnak az alapja volt.

Szabó Péter Dániel

A Thury-téren található 56-os emlékműnél rendezett városi megemlékezésen mondta el mindezt Talabér Márta, a település polgármestere.

- A politikai szabadság és a nemzeti függetlenség ügye a legkülönbözőbb politikai és társadalmi hátterű embereket volt képes egyesíteni. Egy oly sokáig apatikus országban megszűnt a tényszerű hallgatás, a forradalom kitörésének napján mindenkit magával ragadott az euforikus hangulat. Alapvető kérdésekben volt közmegegyezés. A szabadság és a függetlenség dolgában. Így válhatott nyilvánvalóvá ki hova áll. A forradalom pártjára, avagy azok oldalára, akik akár ideológiai meggyőződésből, akár önérdekből, görcsösen ragaszkodva a hatalomhoz rettegtek a tömeg láttán, lövettek a fegyvertelen tüntetőkre, aztán pedig behívták a szovjet csapatokat - mondta el az emlékezők előtt a polgármester, aki szerint a politikai szabadság lehetőségének felsejlése 1956 októberében magával hozta a felelősség érzését is. Az egymásért és az országért viselt felelősségét, ami több mint felelősségtudat. Nem csupán a törvények tisztelete, hanem egyfajta tartás, életforma.

Talabér Márta felidézte a Nagy Imre-pert is, amelynek teljes hanganyaga két évvel ezelőtt került nyilvánosságra.

- Letaglózó élmény volt végighallgatni, hogyan tud megtörni, megalázkodásra kényszeríteni a bíró felnőtt, komoly embereket. Ezzel együtt azonban felemelő volt hallani, Nagy Imre utolsó szó jogán elmondott beszédét, s hallani azt, hogy bíró önhittsége, magabiztossága is megbicsaklik a józan érvelés, az emberi tartás e maradandó példáján - jelentette ki a polgármester, majd hozzátette, október 23-a épp ezért a szabadság emlékezete. Ha a politikai szabadság és a nemzeti függetlenség mibenléte nem is ragadható meg egykönnyen, 1956 dicső napjainak felidézésével, az akkor megnyilvánuló spontán szolidaritásra való emlékezéssel talán sikerül világosság tenni, hogy milyen is az, ha lábbal tiporják a politikai szabadságot, a nemzeti függetlenség pedig idegen tankok lánctalpai alatt porlik szét. Így válhat tudatossá, önmagában is mekkora érték a demokratikus berendezkedés.

Az ünnepi köszöntőt követően a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola nyolcadikos diákjai adtak műsort, majd a megjelent politika pártok, civil szervezetek és intézmények képviselői helyezték el a megemlékezés és a tisztelet koszorúit az emlékmű lábánál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!