Kincseink kirakatban

Veszprém - Értékek, kincsek, ünnepek Veszprém megye kirakata címmel a Petőfi Színház előcsarnokában nyílt kiállítás péntek délután.

Balla Emőke

Az esti premier előtt a vendégeket Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója köszöntötte, kifejezve örömét, hogy intézményük adhat otthont a rangos kiállításnak. Annak ötletgazdája, dr. Horváth Zsolt  országgyűlési képviselő hangsúlyozta, ha megismerjük és megbecsüljük saját értékeinket, kíváncsiak leszünk mások értékeire is. A hungarikumokat felkutató és felmutató folyamat célja, hogy az értéket, a minőséget helyezze középpontba.

Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes megnyitóbeszédében úgy fogalmazott: egy nemzetiséget, népcsoportot nemcsak fizikailag lehet elpusztítani, de úgy is, hogy az őshonos lakoságot megfosztják identitásától, elszakítják hagyományaitól. Ez történt velünk az elmúlt évtizedekben. Most mintha éledne a regionális önazonosságunk. Nem csak a magyar önazonosságunk, hanem a bakonyi, balatoni, veszprémi önazonosságunk, ami alapja és kiegészítője magyar önazonosságunknak; kötődünk a tájhoz, emlékek kötnek bennünket ide, az itt készült tárgyak, termékek önazonosságunk részét képezik.


Fontos, hogy a hungarikumok minőségiek legyenek, mi magunk is azok legyünk. A kiállításon látható minőségi termékek a régió jó hírét viszik a világba.
A megnyitón műsorral közreműködött a Szentgáli banda, a gasztronómiai bemutatón a vendégek bort, pálinkát, disznótorost és rétest kóstolhattak. A Veszprém Televízió rövid összeállítása a megye kincseit tárta a közönség elé.

A kiállításon a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. dísztárgyait, a Veszprém Megyei Laczkó Dezső Múzeum által felajánlott céhkorsókat és 19. századi főúri mentét, a Veszprém Megyei Levéltárnak a tárlat anyagához kapcsolódó régi iratait, többek között a reformkori füredi fürdő tervrajzát, Széchenyi, Kossuth és Deák által aláírt számlákat, kisnemesi okleveleket, címereket, Veszprém megyei szőlőhegyi jegyzőkönyveket láthatunk. A Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület alkotói szőtteseket, kovács- és fazekas munkákat, mézeskalácsokat mutatnak be, lapunk fotóriportere, Gáspár Gábor pedig ünnepekről, hagyományokról készült fotóit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!