Belvíz - Már huszonkét szivattyútelep üzemel Észak-Magyarországon

Miskolc - Már huszonkét szivattyútelep üzemel Észak-Magyarországon, ahol továbbra is 180 négyzetkilométernyi (18 ezer hektárnyi) területet borít belvíz - tájékoztatta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője hétfőn az MTI-t.

MTI

Csont Csaba közölte: az elmúlt 24 órában végzett felmérés szerint az elöntött területek nagyságában a hideg időjárás miatt jelentős változás nem történt, a felszínig átnedvesedett területek nagysága azonban a több 100 négyzetkilométert (több 10 ezer hektár) is elérheti.
   
A bodrogközi, taktaközi, hevesi és dél-borsodi területeken a másodfokú belvízvédelmi készültség továbbra is érvényben van. Az elmúlt napon a szivattyútelepek csaknem 3 millió köbméternyi vizet emeltek át a befogadó Tisza, Bodrog és Takta folyóba - tette hozzá a szakember.
   
Mint mondta, biztosítani kell a szivattyúk folyamatos működését, ezért javítják a meghibásodásokat. Mindent megtesznek azért, hogy működjön a rendszer - fogalmazott Csont Csaba.
   
Arról is beszámolt, hogy a vízügyi igazgatóság a "csatornák előürítésével" megpróbál felkészülni egy esetleges, később várható nagyobb mennyiségű belvízre, illetve annak kivédésére.
   
Csak az elmúlt napon 15-20 centiméter friss hó hullott az igazgatóság működési területén, a hideg idő hatására döntő mértékben ez a csapadék a mezőgazdasági földeken marad, de jelentős vízmennyiség keletkezhet ennek olvadása során - jegyezte meg az osztályvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!