Ötezer forintot nem ért meg, hogy szétverték a presszót...

Devecser - Könnyen akart pénzhez jutni két büntetett előéletű férfi, akik mérgükben szétvertek egy presszót évekkel ezelőtt. Ügyükben nemrég született jogerős döntés.

Mátételki András

A bűncselekmény még 2006 november közepén történt, amikor az egyik devecseri presszóba betért két lomizásból élő férfi, akik italozás közben játékgépeztek és billiárdoztak. Egy idő után a 36 esztendős H. Ferenc és a 31 éves H. Ottó felvetette a felszolgáló hölgynek, hogy a játékgép elnyelte ezer forintjukat. A hölgy maga is bedobott a gépbe egy ezrest, amelyet a gép azonban elfogadott. A két devecseri férfi a továbbiakban nem hivatkozott a szerkezet meghibásodására.

Este tíz után a hölgy édesanyja vette át a munkát a szórakozóhelyen. A két férfi ismét elővette a korábbi mesét: a játékgéppel valami hiba van, ezért elnyelte ötezer forintjukat. Az asszony is kipróbálta a gépet, neki rendesen működött, ezért ő sem adott pénzt a büntetett előéletű férfiaknak. Ezután azzal fenyegették meg, hogy amennyiben nem kapják vissza a pénzüket, szétverik a helyiséget. Az asszony jobbnak látta, ha szól telefonon élettársának, aki szóváltásba keveredett az agresszív vendégekkel. Egyszer csak H. Ferenc felkapta az üveg hamutartókat és az italos üvegeket, amelyekkel célba vette a pultot. Sorra durrantak szét a szeszesitalok, illetve a berendezésben is kár keletkezett, összesen 32 ezer forint értékben.

Ez alatt H. Ottó a mellékhelyiség ajtajával veszett össze, aminek következtében az beszakadt. Helyreállítása 20 ezer forintba került. Amikor távoztak, H. Ferenc az ajtóból visszaszólt: Na, tessék, megért ez ötezer forintot?!

Az Ajkai Városi Bíróság mindkettőjüket önbíráskodás bűntettének kísérletében és rongálás vétségében, mint társtetteseket marasztalta el, amiért H. Ferencet, mint többszörös visszaesőt, egy év négy hónapi börtönbüntetésre ítélt. Társát két évi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A megyei bíróság a múlt héten helyben hagyta a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!