Bíróborány - A FIFA vizsgálatot rendelt el

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot rendelt el az Észtország-Bulgária (2-2) barátságos mérkőzés ügyében, amelyen magyar bírói hármas működött közre, miután felmerült, hogy játékvezetői manipuláció történhetett.

MTI

A törökországi üdülőközpontban, Antalyában játszott szerdai meccsnek mind a négy gólja tizenegyesből született.
A Reuters péntek késő esti híre szerint a FIFA mind a bolgár, mind az észt futballszövetségtől részletes jelentést kért. Előzőleg Borislav Mihajlov, a bolgár szövetség elnöke azt mondta, hogy "bizonyos kétségeik vannak a mérkőzés bíráskodását illetően".
Vágner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezető bizottságának vezetője szerint nem lett volna joga az Észtország-Bulgária találkozón közreműködnie annak a magyar bírói hármasnak, amely itthon alacsonyabb osztályokban vezet mérkőzéseket.
 "Az alapgondolat szerint a nemzetek közötti válogatott mérkőzéseket FIFA-listás bíróknak kell vezetni, de néha előfordul, hogy helyi játékvezetőket kérnek fel, ugyanakkor nekik is első osztályúnak kell lenniük" - nyilatkozta az MTI érdeklődésére pénteken Vágner, aki aktív játékvezetőként megjárta az 1998-as világbajnokságot.
Az ominózus antalyai összecsapást Lengyel Kolos (az észt és a bolgár szövetség szerint - áll a Reuters anyagában - Selmeczi Krisztián) vezette, két segítője pedig Selmeczi Krisztián és Csák János volt - ők a Budapest-bajnokságban és az NB III-ban működnek közre. 
Vágner hozzátette, hogy a magyar játékvezetői hármas "nem sok jóra számíthat", és jelezte: mindhármójuk engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!