Csaknem száz halottja van az új-zélandi földrengésnek

Kilencvennyolc halálos áldozata van a hivatalos adatok szerint a keddi új-zélandi földrengésnek, és 226 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván - közölte csütörtökön a szigetország rendőr-főfelügyelője.

MTI

Az immár egyebek közt amerikai és japán csapatokkal is kiegészült új-zélandi mentőalakulatok kutyákkal, illetve a résekbe leeresztett érzékeny mikrofonokkal kutatnak túlélők után a romok között az ország második legnagyobb városában, a 390 ezer lakosú Christchurchben. A déli-szigeten található városban rendkívül súlyos károkat okozott a 6,3-as erősségű földrengés.
   
"Aggodalommal tölt el bennünket, hogy az áldozatok száma valószínűleg sokkal gyorsabban fog növekedni, mint amitől korábban tartottunk - mondta Új-Zéland miniszterelnöke, John Key. - Őszintén szólva, helikopterből úgy néz ki a földrengés helyszíne, mint egy háborús zóna. Összeomlott épületek összeomlott épületek után."

 


   
Napról napra, óráról órára csökken az esélye annak, hogy túlélőket találnak a törmelékek alatt. Szerda óta eddig nem találtak egyet sem. "Ez egy rettenetes nap, amely nagyon nehéz a mentő- és keresőalakulatok számára, mert mindenki abban reménykedik, hogy még túlélőkre bukkanhatunk a törmelékek alatt" - mondta csütörtökön Christchurch polgármestere, Bob Parker.
   
A kutatás különösen intenzív egy hatemeletes belvárosi épületnél, amelyben egy televízió és egy angolnyelviskola is működött, s amelynek romjai körülbelül 120 embert temettek maguk alá, köztük japán és kínai diákokat.

 


   
A kínai állami tv jelentése szerint a nyelviskola 21 kínai diákja tűnt el. Az egyik kínai tanuló, egy fiatal nő fölhívta Kínában élő férjét a földrengés után. A japán kormány közölte: a nyelviskola 27 japán diákja és két fiatal dél-koreai is az eltűntek között van.
   
A mentők eddig 47 holttestet emeltek ki az épület romjai alól, de ennél sokkal több áldozat lehet továbbra is a törmelékek alatt. "Néhány óránként megállunk, és technikai kutatásba kezdünk, de ha reálisak akarunk lenni, annak alapján, amit eddig láttunk, senki nem fog már élve kikerülni erről a helyről" - mondta a mentést végző tűzoltók vezetője, Jim Stuart Black.

 


   
A mentőcsoportok munkáját nehezíti, hogy újabb épületek összeomlásától lehet tartani. Különösen veszélyes egy 26 emeletes, ingadozó hotel, amely bármelyik pillanatban összedőlhet, ez pedig más épületek leomláshoz is vezethet. A J.P. Morgan befektetési bank szerint a földrengés 12 milliárd dollárba kerülhet a biztosítóknak.
   
Amióta statisztikát vezetnek Új-Zélandon a földrengésekről, az 1931. februári rengés követelte a legtöbb halálos áldozatot: akkor 256-an haltak meg az Északi-szigetet sújtó katasztrófában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!