A fülével hallja a látnivalókat

- Másfél éves korom óta abszolút nem látok, így szoktam meg az életet. Nekünk ez olyan természetes, mint hogy az ember levegőt vesz - mondja, amikor arról próbálom kérdezni, mennyire más az ő világa. Azonnal érzi, hogy még a kérdéssel is bajban vagyok.

- Tudom, a kívülállónak mindig nagy probléma, mi lenne, ha ő lenne ebben a helyzetben. Pedig annyira nem is más. A látás kiesése nagyon fontos, de emiatt a többi érzékszerv koncentráltabban működik, sokkal jobban érzékeljük például a hangokat. A nem látó jó esetben képes még egy közelben lévő növényt vagy egy, az útjában álló oszlopot is meghallani. Nincs ebben semmi különleges, másképp verődnek vissza a hangok ezekről a tárgyakról, mint a környezet többi részéről, és ebből kialakul egy „kép”, amit mi jobban érzékelünk. Ha egy látó ember a füle mellé teszi a kezét, ő is érzékelheti a változást. Mi ennél sokkal apróbb részleteket is fel tudunk dolgozni.

Németh Tamás a látásról tartja azt, hogy a túlságosan sok információ elfedheti a lényeget, elvonhatja az ember figyelmét.

- Ha valaki nagyon néz valamit, annyira belemerül a látványba, hogy szinte meg sem hallja, ha szólnak neki. A vak ember ezzel szemben mindent hall. Ha beszélnek hozzá, akkor is oda tud figyelni más zajokra is, megfelelően érzékeli, értékeli a háttérzajokat.

Ha egy látó sötétben van, úgy érzi, hogy felerősödnek a zajok, kicsit olyan, mintha hirtelen erős fény érné az ember szemét. Azt mondja, neki ez nem jelent problémát.

- Nálunk helyére kerül minden. A vak ember talán pontosabban fel tudja dolgozni a zajokat, hangokat, jobban el tudja különíteni egymástól őket. Én ha leejtek valamit, akkor az esetek 90 százalékában azonnal fel is tudom venni. Azt mondhatnám, hogy jobb a térhallásom, mint másoknak. Sokan az ilyen tulajdonságokat csodás képességeknek tartják, pedig ezeket a dolgokat nem kell misztifikálni. Volt például egy filmrendező, akinek olyan téveszméje volt, hogy a vakok látnokok. Ilyenről szó sincs, hisz képzelegni mindenki tud.

Mi, látók a sötétben bizonytalanná válunk, nem tudjuk, mi érhet  bennünket akár a többi ember részéről. Azt mondja, a világtalanság őt nem teszi bizalmatlanabbá a környezetével szemben.
 
- A vakok között is vannak különbségek, van aki félősebb, mint a másik, de az, hogy nem lát, önmagában nem teszi bizalmatlanabbá az embert a másik emberrel vagy a világgal szemben. Én huszonöt  éve tanítok a Bartók iskolában. A diákjaim velem sokkal könnyebben megcsinálhatnák a szokásos diákcsínyeket, vagy például engem más emberek könnyebben meglophatnának, mert nem látok. De nem volt ilyen tapasztalatom.

Látóként úgy gondolja az ember, hogy a zene olyan terület, ahol sok tehetséges lehet a nem látók között.
- Mindig akad egy-egy tehetség, ahogy a látók között is. Sajnos a nem látó gyerekek szorgalom dolgában kicsit gyengék, a nehezebb feltételeket nem igazán akarják vállalni. Elhanyagolják például a Braille-kotta tanulását is, pedig enélkül igazi szakember soha nem lesz belőlük.

Németh Tamás szerint a legfontosabb, hogy a nem látó tisztában legyen a helyzetével, és a lehetőségek között törekedjen a legjobbra.

- Ha az ember elfogadja a sorsát, ha azt nézi, így miként lehet hasznos és hogyan tudja a tehetségét kibontakoztatni, akkor megteremtheti a harmóniáját önmagával - mondja a vak zongoraművész.

Feleségével közösen lépnek fel

Németh Tamás az 1972-ben elhunyt világtalan zongoraművész, Ungár Imre tanítványa volt. Jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanáraként dolgozik, ahol tanítványa volt többek között Érdi Tamás zongoraművész is. Feleségével, a gyengén látó Németh Edinával tíz esztendeje ismerkedett meg. Nyolc éve koncerteznek együtt Összhang zongoraduó néven. Felesége gyenge látását kihasználva Braille-kottára írják át a fontosabb zenedarabokat.