Csak fél év múlva alakíthatnak frakciót Gyurcsányék

Csak fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből távozó és a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló tíz képviselő az alkotmányügyi bizottság állásfoglalása szerint.

MTI

A testület hétfőn 21 szavazattal - a kormánypárti és a jobbikos képviselők támogatásával - hozta meg döntését. A szocialista bizottsági tagok nem szavaztak, LMP-s képviselő nem vett részt az ülésen.

Az érintett tíz - az állásfoglalás értelmében jelenleg tehát függetlennek tekintendő - képviselő az Országgyűlés állásfoglalását kérheti az ügyben.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke - aki a frakcióalakításról október 23-án tájékoztatta Kövér Lászlót - a vitában azzal érvelt, hogy az alkotmányügyi bizottság korábbi gyakorlata különbséget tett a kilépő, illetve az új frakciót létrehozó képviselők között, és az utóbbiaknak nem kellett fél évre a függetlenek közé ülniük. Példaként a Magyar Demokrata Néppárt frakciójának 1996-os megalakulását hozta.

A vitában felszólaló kormánypárti politikusok viszont Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető házelnöknek írt levelére hivatkozva vitatták az azonnali frakcióalakítás jogát. Hangsúlyozták, hogy a szocialista képviselőcsoport vezetője a tíz képviselő kilépéséről számolt be, a házvezetés pedig a frakcióvezetői bejelentések igazságtartalmát hagyományosan nem vizsgálja. A kilépő képviselőkre ugyanakkor féléves frakcióalakítási tilalom vonatkozik - érveltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!