Büfébontás bonyodalmakkal

Veszprém - Egységes gasztronómiai és turisztikai szolgáltatás kialakítását kezdte el tavaly a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, ami miatt a korábbi ajándékboltok és büfék megszűntek. Egy vállalkozóval nem tudtak megegyezni.

Németh F. Bernadett

Az állatkert főbejárata előtti kereskedelmi egységeket már el is bontották, több mint egy éve már csak egyetlen építményt lehetett még látni a területen. Ezzel a tulajdonossal ugyanis nem sikerült megegyeznie az állatkertnek. Hogy miért nem, arról egészen eltérő állásponton vannak. Foki Istvánné jogi képviselője, dr. Fábián Alexandra szerint az 1996-ban, az állatkerti ingatlanon "jóhiszeműen" épült ikerpavilonra, a veszprémi jegyzőtől megkapták a fennmaradási majd a használatbavételi engedélyt. Foki Istvánné pavilonrésze alatti földterület használatára kötött határozott idejű bérleti szerződés tavaly október végén lejárt, az állatkert közölte, nem akarja meghosszabbítani azt. A dupla pavilon egyik részét a másik tulajdonos, Lakatos György eladta az állatkertnek.

- De hibát, súlyos jogsértést követtek el, mivel Foki Istvánnénak a Ptk. alapján elővásárlási joga van a pavilon másik felére, s jeleztük, hogy ezzel a jogunkkal élni akarunk, az elővásárlási jog semmibe vételével kötött szerződés pedig érvénytelen. Az állatkert és az eladó nem reagált a kérésünkre, az adásvétel tényét sem ismerték el - magyarázta Fábián Alexandra, aki rámutatott: a földhasználati jog "a törvény erejénél fogva" annak ellenére is megilleti ügyfelét, hogy a föld tulajdonosa az állatkert. A pavilon pedig álláspontjuk szerint "olyan felépítmény, ami ingatlannak minősül, a szükséges közművekkel ellátva, a földdel tartós kapcsolatban van, tartós használatra rendelt".

Az állatkert százezer forintot ajánlott az építményért, amit Fokiék komolytalan, cinikus ajánlatnak tartanak, úgy vélik, több millió forint volt annak bekerülési költsége.

- Mi nem állunk az állatkerti fejlesztések útjába, de nem akarjuk húsz év munkáját a sutba dobni. Mivel az árban nem tudtunk megegyezni, felajánlottuk, hogy mindkét fél hozzon szakértői ajánlatot, s a kettő számtani közepének megfelelő összegben állapodjunk meg, ennél korrektebb ajánlatot tenni lehetetlen, de ezt sem fogadták el. Közös érdekünk a város fejlődése, ezért mindvégig egyeztetést kezdeményeztünk, és a vita gyors megoldását szorgalmaztuk, ebben az állatkert egyáltalán nem volt partner, tárgyalni sem voltak hajlandóak leülni velünk - sorolta az ügyvéd.

A történet az elmúlt hét végén újabb fordulatot vett. Az ügyvéd szerint csütörtökön az állatkert megbízatásából elkezdték bontani a pavilont.

- Ez teljesen jogszerűtlen. Közös tulajdont csak közös megállapodás alapján lehet bontani, ezért a rendőrség segítségét kértük az ügyben, akik a bontást leállítatták. Ennek hatására felhagytak a munkával, majd szombaton a saját részüket ismét bontani kezdték, s azután az épület veszélyességére hivatkozva ügyfelem részén is folytatták. Még a bontásról sem értesítettek minket, így a bent lévő ingóságok is megsemmisültek. A választópolgárok megélhetését nem lehet önkényesen elpusztítani, érthetetlen, hogy az állatkert miért nem törekedett megállapodásra, jogszerű eljárásra. Eldózeroltak egy magántulajdont, ami példátlan módszer egy jogállamban, a fejlődés útja nem vezethet a tulajdonhoz való jog eltiprásán át, nem hagyhatjuk, hogy a hatalmi pozícióban lévők a jogszabályokat és a kisembereket semmibe vegyék, hogy a veszprémiektől a lehetőségeket, megélhetésüket hasonló metódusokkal elvegyék - fejtette ki Fábián Alexandra.

Török László, az állatkert igazgatója szerint az ügy egyértelmű: a folyamatosan fejlődő és szépülő veszprémi állatkert új arculatához már nem illett a főbejárat előtti, idejétmúlt megjelenésű bazársor. 

A 2010. október 31-én lejárt bérleti szerződéseket nem hosszabbítottuk meg, s egy felépítmény kivételével a bérlők a pavilonjaikat elbontották. Foki Istvánné és jogi képviselőjük időközben mindent elkövetett, hogy az állatkert földterületén található felépítmény a megszűnt bérleti jogviszony ellenére fennmaradhasson. Fokiék irreálisan magas összeget, tízmillió forintot kértek az építési engedély nélkül felépített pavilonrészért  mondta az igazgató. Hozzátette: Fokiék birtokvédelmi kérelmet terjesztettek elő, amelyet Várpalota jegyzője helyszíni szemlét követően elutasított.

Az elmúlt héten az állatkert a tulajdonában álló pavilonrészt területfejlesztési céllal elbontatta. A bontási munkálatokat igazságügyi szakértő és műszaki ellenőr felügyelte.

 

A nyereség az állatkertnél marad

Az állatkert tulajdonában lévő pavilonrész elbontása során megállapítást nyert, hogy a Foki Istvánné által tulajdonolt pavilonrész életveszélyes állapotúvá vált, így a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően a teljes pavilon kényszerbontása megtörtént  közölte Török László, az állatkert igazgatója. Hozzáfűzte: a korábbi bérlő általi tevékenységet  az ajándékboltok üzemeltetését  az állatkert saját maga végzi, így a teljes nyereség az állatkertnél marad, az ebből befolyó összegből az állatkert fejlesztését finanszírozzák. Most az elefántházra gyűjtenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!