In memoriam kis Spar

Micsoda? - hökkenek meg. Csak úgy bezár az üzlet, ahol évek óta vásárolok? Most ezt hogy gondolják? És ki fog engem kiszolgálni, tájékoztatni, mosollyal fogadni, jókedvűen beszámolni a várható akciókról, megkérdezni: meggyógyultam-e, láttam-e, hogy friss áru érkezett, megörvendeztetni, hogy beszerezték, amit a múltkor hiányoltam, és miért nem vásárolok most, amikor olcsóbb.

Ácsorogtam egy sort a hevenyészett tábla előtt, aztán betoltam a bevásárlókocsim - utoljára. Tágas, rendezett, tiszta, áttekinthető. Ezért szerettem. Meg a személyzet miatt. A jó kedélyű mindenes pénztárosok, a biztonsági őr, a kisegítő. Közben feleszmélek, tán mégsem az én gondom a legnagyobb? Mi lesz az emberekkel, másik Sparba mennek dolgozni? Dehogyis, hallom. Egy napja közölték velük, hogy nincs tovább, munkanélküliek lettek.

A pénztárgépet gépiesen ütögető hölgy arcán könnyek peregnek. Sajnálom, mondom zavartan, és megköszönöm, hogy évekig kiszolgáltak minket. Aztán továbbállok. Bezár a boltom, találok másikat. Vigasztalom magam, közben valami oktalan lelkifurdalást érzek.

Csak tudnám, hogy miért.